Búza és konkoly

• Olvasmány: Máté evangéliuma 13,24-30.36-43
• Alapige: Máté evangéliuma 13,27; János evangéliuma 17,14-15

„Uram, te jó magot vetettél a földedbe. Honnan került hát bele a konkoly?”
„Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.”

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]M[/fusion_dropcap]áté evangéliumában sorra olvassuk a hasonló képre épülő példázatokat: magvető, magától növő vetés, búza és konkoly. Jézus nem véletlen használja ezeket a képeket, a vetés és aratás ősidők óta az emberiség létének része. Idén is túl vagyunk már javarészt a betakarításon.

Rendesen ez úgy történik, hogy elvetik a magot, és ha van jó föld, elég eső, nincs jégverés vagy pusztító aszály, akkor szépen terem.

A példázatban a jó gazda jó magot vet. A vetés kisarjad, és úgy tűnik, hogy minden rendben van. Csakhogy amikor a kalász megjelenik, jön a döbbenet: tele van a föld konkollyal!

A konkoly tipikus szántóföldi gyom, mint a búzavirág vagy a pipacs, csak valamivel rosszabb. Egyrészt mert nehéz eleinte észrevenni, ugyanis hosszú, keskeny levele nagyon hasonlít a búzáéhoz. Nem feltűnő. Másrészt pedig mérgező minden része, különösen is a magja. Ha egy kevés belekeveredik a búzába, az abból a lisztből készült kenyér ehetetlenül rossz lesz, nagyobb mennyiségben pedig megbetegít, mérgez.

A példázat szépen emelkedő ívének csúcspontja a munkások kérdése: Honnan került bele, miért van a szántóföldben konkoly?!? Azért mondom, hogy ez a csúcspont, mert itt ér el minket is, itt üti meg a szívünket az egész történet. Ugyanis a munkások szájába adott kérdés a mi kérdésünk is, a mindenkori hívő ember kérdése.

Ha Isten jó, és minden, amit teremtett, jó, és azóta is, minden, amit atyai szeretetéből és tökéletességéből ad, jó, akkor honnan van a világban a gonosz?! Miért van a világban a gonosz?!? És egyáltalán, mit csináljunk, mihez kezdjünk vele?

Kérdése volt ez Jézus földi életében már a kortársainak, követőinek, tanítványainak is. Keresztelő János meghirdette Isten országának küszöbönálló eljövetelét. Hamarosan eljön az, aki nem csak vízzel, de Szentlélekkel és tűzzel keresztel. Kezében szórólapát van, és elválasztja egymástól a búzát és a pelyvát: a búzát a csűrbe takarítja, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel. A nagy elválasztás küszöbön áll – hirdette a Keresztelő, az emberek pedig ámulva hallgatták, és bűnbánatot gyakorolva megkeresztelkedtek a Jordán vízében.

És ekkor megjelent Jézus is a Jordánnál, János pedig meglátta benne az Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűnét. János felismerte, hogy valóban eljött a várva-várt ország, és annak királya, aki számára utat készített! A nagy öröm azonban nem tartott sokáig. A problémák fellege Jézus minden csodája és csodálatos tanítása ellenére sűrűsödni kezdett, míg végül magát Jánost is súlyos kétségek gyötörték. „Te vagy az Eljövendő, vagy mást várjunk?” Mert hiába mutatkozott meg Isten országa nagy erőkkel, jelekkel és csodákkal, az ellenséges erők is felsorakoztak, és láthatóan egyre dühösebben és egyre szervezettebben léptek fel a Krisztussal szemben.

Hát hol van végre a szórólapát, mellyel a gonoszokat végleg kiírtja a világból? Mikor kezdi meg elválasztó munkáját? Ha eljött az Isten országa, akkor a sötétség erői miért szervezkedhetnek még mindig?

De kérdése volt ez az őskereszténységnek az evangélium írásakor és utána is, az első századokban. Igen, ők már megértették, hogy így kellett lennie, a Krisztusnak sokat szenvednie és kereszthalált halnia, hogy megváltsa a világot. De miért van még mindig a gonosz uralmon, miért tombolhat a keresztyénüldözés a véres római császárok alatt, miért ütik fel romboló tévtanítások a fejüket, mint a gnoszticizmus, az arianizmus, melyek lépre csalják és romlásba akarják vinni a keresztyéneket? És mit kezdjünk ezzel? Hát nem azt ígérte az Úr, hogy hamarosan visszajön és ítél és rendet tesz?

És Testvérek, ez a mi kérdésünk is. A fasizmus és a kommunizmus rombolásai után, az egyházunk belső történelmi nyomorúságai után, a mai pusztító, embert-istenítő ideológiák tombolásakor – elég, ha a most véget érő olimpia kapcsán a sportolóink érmei-eredményei miatt érzett örömünket is keserítő ürömre (hadd ne soroljam) gondolunk…

Vagy amit a saját, egyéni életünk történései közepette élünk meg: igyekszünk, jót remélünk, és aztán jön a pofon, szembe találjuk magunkat a gonosszal, betegségekkel, kudarcokkal, bántásokkal. Vagy akár amit önmagunkban tapasztalunk: ott a jó szándék, a hit, engedelmesek és hűek akarunk lenni, Istenre figyelő élettel, és mégis elbukunk, rossz döntéseket hozunk, vétkezünk.

Jézus válaszol erre a kérdésre a példázatban.

Egyrészt azt, hogy ez a rossz nem Istentől van. Isten jó. De ebben a világban van konkoly, mert ott van az ellenség. És ez nem valamiféle keresztény üldözési mánia, hanem – ha úgy tetszik – keresztyén realizmus! Nincs idillikus szép új világ, amit az ember maga hozhatna létre és nem is lesz. Ez az, amiről az újszövetség többi írója, Pál is beszél, mikor arra int, hogy öltözzétek fel Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok a gonosszal szemben. Mert a gonosz itt van ebben a világban.

Viszont itt Jézus arról is beszél, hogy ez a fegyverzet nem lehet emberi módszer. Az ember nekiesne és a legnagyobb jóakarattal tisztogatna és megsemmisítene – észre sem véve annak veszélyét, hogy így ugyanazzal a sátáni trágársággal, indulattal, gyűlölettel esik neki a konkolynak, és ezért lesz ez a „tisztogatás” gyilkos a búzára nézve is. (Gondolhatunk itt egy lelkész közelmúltbeli dermesztő, egyáltalán nem krisztusi megnyilvánulására) És így lesz megbotránkoztatássá és kárára Krisztus Egyházának is!

De Jézus válasza minderre az is, hogy Isten pontosan látja és tudja a különbséget búza és konkoly között. Kezdettől fogva. És megítéli! Hogy a keveredésnek, összemosásnak, mérgezésnek lesz vége. Vége lesz! És végül a konkoly-létnek és a búza-létnek is következménye lesz.

A világ még nem az Isten országáé. Isten országa gyermekei a világban vannak, de a világ még nem az övéké. Nem is az a feladatuk, hogy a világ fiait tűzzel-vassal térítsék (vagy üldözzék), mert azzal Isten országának is ártanának. A szétválasztás majd az aratáskor lesz. A példázat tehát arról szól, hogy a jelen világkorszakban nem válik keresztyénné a világ. A keresztyének hatnak a világra, de a világ világ marad. Az ellenség nem alszik, és mindig, mindenhol lesznek gyermekei, akik Isten országával ellentétes célokat és értékeket követnek. Jézus világos tanítása szerint a búza és a konkoly együtt nő az aratásig, a világ tele lesz nemhívőkkel és az igazság ellenségeivel egészen az ítélet napjáig.

A példázat ennek elhordozására, Istenre bízására hív, saját búza-létünk megőrzésére, de közben türelemre int, reális látásra józanít, de reménységgel is ajándékoz meg.