Bölcsen élni az idővel

• Olvasmány: Prédikátor 3,1-8.14
• Alapige: Efézusi levél 5,15-17

„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen ezért ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.”

Mindennek megszabott ideje van – mondja a Prédikátor. Hogy az idő valamire való alkalom, minden idő valaminek az ideje, és ezzel azt vallja meg, hogy a világ, és benne mindannyiunk életének eseményei nem véletlenül követik egymást. A világ nem üres, nem gazdátlan, nem értelem nélküli. Az élet, legyen akármilyen érthetetlen és kiismerhetetlen, nem értelmetlen. A dolgok nem „csak úgy”, esetlegesen történnek.

Mi határozza meg az alkalmakat? Nem valamiféle végzet, megmásíthatatlan sorsszerűség. Sokan vannak ma, akik azt gondolják, hogy az életük eseményeit valami irányítja. Hisznek egyfajta személytelen rendező elvben, kozmikus intelligenciában, felsőbb erőben. Ide tartozik az asztrológiában hívők serege, a horoszkópokat olvasók tábora is. Személytelen erők, az égitestek aktuális állása, mozgása határozza meg, nézeteik szerint, a világ eseményeit.

A Prédikátor azonban nem ezért mondja, hogy mindennek megszabott ideje van. Hanem személyességet, tudatos és bölcs hatalmat tud az idők minősített volta mögött. A Teremtő Isten az, akinek színe előtt az életünket éljük. Ő az, aki megszabja, hogy egy-egy időszak mire való alkalom az életünkben. A világ és az idő ura a teremtő és fenntartó Isten.

A felolvasott Igék erről szólnak, Isten minket erre az idő-felfogásra tanít. Arra, hogy nem véletlenek, nem a sors vagy végzet adta dolgok történnek velünk életünk során, hanem Isten rendeli és szabja meg a történéseket. Ahogy a zsoltáros mondja: életem ideje a kezedben van.

A felsorolt tizennégy ellentétpár célja, hogy az élet teljességét felölelje. Bemutatja, milyen az élet: ismétlődés és váltakozás jellemzi. Ismétlődően váltakoznak a jó és a rossz dolgok. Mindezeket azonban Isten hozza el. Ő az, aki az idők, alkalmak mögött áll. Így érti a Prédikátor, hogy mindennek megszabott ideje van. Mind jó, mind rossz Isten tudomásával történik, az ő atyai kezéből fogadható el.

A Prédikátort istenfélelemre hívja az a tény, hogy az ember nem ismeri az isteni rendelések titkát. „A bölcsesség kezdete az Úr félelme.” Isten komolyan vétele, az ő jelenlétével és munkájával való számolás, hatalmának elismerése, önmagunk kicsiségének belátása – ez mind-mind az istenfélelem része, amire a Prédikátor tanítani kíván bennünket.

Akkor hogyan éljünk?

Pál apostol arra figyelmezteti az efézusi gyülekezet tagjait, hogy ne esztelenül, hanem bölcsen éljenek, kihasználva az alkalmas időt, megértve az Úr akaratát. Ismerjük el, hogy nem mi vagyunk az idő(k) urai! A bölcsesség kezdete annak is elismerése, hogy időnk – és így életünk – nem a magunk, hanem a Mindenható Isten kezében van.

Amíg elvben ezt könnyű megérteni a keresztyén embernek, az élet mégis nehézzé teszi ennek igazi elfogadását. A rohanás, a hajtás, az idővel való versenyfutás, amiben élünk, azt sugallja nekünk, hogy legyőzhetjük, felülkerekedhetünk rajta. Az idők gonoszak mondja Pál is, mert kíméletlenül elmúlnak. Ebben a versenyfutásban azonban úgy élünk, mintha mi lennénk, vagy mi lehetnénk az erősebbek, az idő urai. Képtelenek vagyunk elismerni a korlátainkat, nem tölti el a szívünket Isten komolyan vétele, aki az idő ura és ajándékozója.

Használjuk ki az alkalmas időt! – mondja Pál. Ha komolyan vesszük, hogy Isten hozza el az időket és az eseményeket, ő tölti meg tartalommal az időt, akkor ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bár vannak rövid- és hosszútávú terveink, elképzeléseink, azok sohasem lehetnek „kőbe vésett”, megmásíthatatatlan célok. Isten megteheti, hogy váratlanul nyit ki vagy zár be ajtókat előttünk. A körülmények, a lehetőségek alakulása arra mutatnak, hogy Isten cselekszik, esetleg számunkra nem érthető, de mégis nyilvánvaló módon.

A bölcs, Istenre figyelő ember fel kell hogy ismerje, mit munkál Isten. Az élete válasz az Istentől meghatározott körülményekre. Ilyenkor kész eltérni korábbi terveitől vagy elképzeléseitől, mert valóság számára, hogy mindennek megszabott ideje van. Így használja ki az alkalmakat.

Értsük meg az Úr akaratát! Nem könnyű. Hiszen, ha valamibe belefogtam, amit jónak tartok, és nehézségem támad, honnan tudjam, hogy az minek a jele? Annak, hogy Isten mást kíván, és ezzel jelzi, hogy hagyjak fel ezzel a bizonyos dologgal, vagy pedig csak arról van szó, hogy gyakran állhatatosan, kitartással meg kell küzdenünk azért, aminek az idejét elhozta az Úr? Pál apostol tudja, hogy Isten Jézus Krisztusban adott kijelentése, valamint a Szentlélek ajándéka által Isten gyermeke vezetést várhat az Úrtól az ilyen nehéz helyzetekben is.

Jó példája ennek Dávid király.

Amikor Dávidot királlyá kenték, a filiszteusok felvonultak Izrael ellen. Dávid megkérdezte az Urat, hogy felvonuljon-e az ellenséges csapatok ellen. Isten azt mondta, vonuljon fel, és Dávid hatalmas győzelmet aratott. Azután megint fölvonultak a filiszteusok, ugyanott, és nyilvánvalóan ugyanolyan körülmények között, mint az előző alkalommal. Dávid azonban újra megkérdezte az Urat. Isten azt mondta, hogy ne szembe vonuljon ellenük, hanem a hátuk mögé kerülve, és csak akkor törjön rájuk, ha lépések neszét hallja. Dávid így cselekedett, és újra győzelmet aratott.

Két azonos helyzet, mégis az egyik a szembetámadás, a másik a hátulról kerülés ideje volt. Mert Isten így tanítja Dávidot, hogy az ő akaratát keresse mindig, és ne a maga feje után menjen. Mindennek megszabott ideje van, és ezért: értsétek meg, hogy mi az Úr akarata!

Hogyan ismerhetjük meg az Úr akaratát? A kulcs az imádság. Isten akaratának felismeréséhez Őrá hangoltan kellene élnünk. Dávidról tudjuk, hogy az imádság embere volt. Aki a zsoltárok nagy részét írta, akinek imádságai a mai napig emberek milliárdjait vezetik Isten színe elé búban és örömben, az bizonyára Isten közelségében élte életét. Természetes volt, hogy megkérdezi az Urat, mit tegyen, amikor ellenség támad Izraelre.

Ehhez meggondolás, azaz megállás, lecsendesedés szükséges. Az, ami éppen a legnehezebb a mi világunkban. Sokkal könnyebb valami munkát végezni, valamit tenni, intézni, mint megállni, lecsendesedni, imádkozni. Ugyanakkor Isten akaratának meggondolása és felismerése nemcsak az egyéni erőfeszítéseinken múlik.

Pál azzal folytatja buzdítását, hogy teljünk meg Szentlélekkel, egymásnak zsoltárokat, dicséreteket, lelki énekeket mondva. Az apostol a közösség együttlétére, az istentiszteletre utal itt. Az Úr akaratának megértése gyakran úgy történik, hogy együtt vagyunk, testvéri közösségben.

A vasárnap megszentelése nem csak azért fontos, mert az igehirdetésben értjük meg az Úr akaratát, vagy mert együtt kapjuk a Szentlélek ajándékát. A vasárnap megtartásának a ritmusa, a munkától való megnyugvás rendszeressége, Isten parancsának való engedelmesség az, amit „teret biztosít” arra, hogy legyen csend és imádság az életünkben, és megszabaduljunk az idővel való hiábavaló versenyfutástól.

Az időt nem neked kell legyőzni, hiszen Isten kezében van. Ő megszabta az idejét mindennek, te csak féljed az Urat, élj bölcsen és keresd az Ő akaratát.