Békesség Jézus mellett

• Olvasmány: Máté evangéliuma 12,1-8
• Alapige: Máté evangéliuma 12,1.2.8.

„Jézus gabonaföldeken ment át szombaton, tanítványai pedig megéheztek, és kalászokat szakítottak le, és azt ették. A farizeusok, szóltak neki: Íme, tanítványaid olyat tesznek, amit szombaton nem szabad.
Ő pedig ezt válaszolta nekik: Az Emberfia ura a szombatnak.”

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]A[/fusion_dropcap] Bibliaolvasó Kalauz szerinti holnapi újszövetségi Igét hallottuk az úrasztalától, ami a lelki egészségünk szempontjából nagyon tanulságos történet.

Képzeljük el azt, ahogyan Jézus és tanítványai gabonaföldeken mennek át, és a kalászokat tenyerük között morzsolva a gabonaszemeket eszegetik. Talán önmagunkat is szívesen odaképzeljük ebbe a jelenetbe. Jézussal beszélgetni, a közelében lenni, hallgatni a szavait, és közben gabonaszemeket rágcsálni egy békés, napfényes gabonamezőn sétálgatva… – Ezek nagyon felemelő és üdítő percek lehettek a tanítványok számára.

Ez az egész jelenet valami mély békességet, nyugalmat, életörömöt sugároz. Olyan ez, mint amikor nagyon mélyről felsóhajtunk, fellélegzünk a terheink, aggódásaink, zaklatottságunk alól. Itt a gabonaföldön minden a békességről, a lelki és testi megelégedésről, az életörömről szól.

Vajon fontos-e nekünk ez a felüdülés és békesség? Vágyunk-e erre, teszünk-e érte? Vajon nem szoktunk-e már hozzá túlságosan is, hogy ezek hiányoznak az életünkből, a mindennapjainkból? Nem mondtunk-e le arról, hogy ez az állapot még elérhető, megtalálható számunkra is?

Van egy kontraszt-történet az újszövetségben: Ebben is együtt vannak Jézus és a tanítványok, de a tengeren. A történet leírja, hogy szélvihar csapott le rájuk, elborították őket a hullámok. Eközben Jézus aludt, a tanítványok pedig ki voltak szolgáltatva az elemeknek. Kétségbeesve kiabáltak Jézusnak: Kelj fel, gyere, és segíts, mert itt fogunk elpusztulni!

Talán úgy érezzük, hogy ez a kép sokkal közelebb áll az életünk valóságához. A hétköznapjainkban, a küzdelmeinkben, feladataink végzése során többször van részünk ilyen viharban. Ilyenkor mi is érezzük a kiszolgáltatottságot, elsodornak minket lelki viharok, dobálnak hullámok.

Pedig ez a történet is egészen másképpen folytatódik: Jézus fölkelt, ráparancsolt a szélre, és elállt a vihar. Csend és békesség lett. A tanítványok odaborultak Jézus elé, megéreztek valamit isteni hatalmából, és hálát adtak neki. A csend és békesség a hálaadás alkalma volt számukra.

Lám, a viharos történet is Jézus mellett úgy tud befejeződni, hogy visszatér az életöröm és a békesség. Akárcsak itt a gabonaföldön.

Olyan jó lenne, ha ezt a gabonaföldi képet be tudnánk engedni a gondolatainkba és az életünkbe! Mert ez az életöröm és békesség fel van kínálva nekünk is. Fogadjuk el ezt Jézustól! Az Ő közelségében minden óra, minden perc a lelki feltöltődés alkalmává lehet.

Nagyon fontos, hogy mindez szombaton történik. Az evangélista ezt többször is hangsúlyozza.  Azért fontos ez, mert a szombat Isten rendelése szerint a nyugalom napja. A szombat nem csupán a munkavégzéstől való tartózkodás ideje Isten népe számára. Az talán a parancsolat látható, külső végrehajtása. A szombatnap lényegéhez azonban hozzátartozik mindaz, ami itt a gabonaföldi jelenetben látható: Isten közelségének átélése, és az Isten melletti életöröm, békesség, lelki felüdülés, megnyugvás.

Az imént az volt a kérdés: Vajon fontos-e ez számunkra? Legtöbbünk biztosan ezt válaszolná: Igen, nagy szükségünk van erre! Szeretnénk néha kilépni a pörgésből, a stresszeinkből, az állandó cselekvési kényszerből. Szükségünk van erre a gabonaföldi békességre Jézussal, – de vajon tudunk-e eszerint is dönteni?

Mert igen, ez a mi részünkről döntés kérdése is. A lelki felüdülés természetesen Isten ajándéka számunkra, Ő teszi lehetővé, hogy mellette békességet találjunk. Részünkről azonban szükséges olyan döntéseket hoznunk, hogy ennek részesei lehessünk. Ezt Mária sokszor idézett példája is fényesen bizonyítja. A kor elvárása az volt: Ha vendég érkezik, el kell kezdeni a vendéglátás feladatait, gondoskodni kell a vendég kényelméről, elő kell készíteni az ennivalót. Mária ezzel szemben döntött úgy, hogy Jézus látogatása neki nem pörgést és szorgoskodást fog hozni, hanem csendet és hallgatást. Úgy döntött, hogy odatelepszik Jézus mellé, és issza szavait. Úgy döntött, hogy neki most a befogadásra, figyelésre van szüksége. S amikor testvére ezt szóvá tette, maga Jézus vette őt védelmébe, mert Mária „a jó részt” választotta. Ezt pedig senki nem veheti el tőle.

A mi „szombatjaink” (vasárnapjaink), Isten előtti megállásaink is ezt a „jó részt” kínálják fel nekünk. Legyen az akár egy közösségi, gyülekezeti alkalom vagy személyes csendesség. Azonban nyilván nekünk is tennünk kell ezért: Figyelni kell az időt, el kell készülni, időben el kell indulni, hogy odaérjünk. Biztosítanunk kell a megfelelő körülményeket, helyet a csendhez. Igen, a mi döntéseinkre is szükség van, hogy ott legyünk a „gabonaföldön”. Jézus mellett. Hogy Ő felüdíthessen, adhassa az Ő békességét, ami sehol máshol nem található meg, csak Nála.

Váratlanul aztán megjelennek itt a színen a farizeusok, és meglehetősen durván belerondítanak az eddigi nyugalomba: „A tanítványaid olyat tesznek, amit szombaton nem szabad.” A kalászok letépése és kimorzsolgatása bizony munkának számított, akárcsak az aratás, a törvény „betűje” szerint tehát a parancsolatot valóban megtörték a tanítványok.

Érezzük azonban, hogy mennyire nem idevaló ez a farizeusi kérdés és a benne foglalt vád. Az eddigiekből mi éppenséggel azt látjuk, hogy a tanítványok ott a gabonaföldön betöltötték Isten törvényét! Átélték Jézus mellett a nyugalmat, a lelki felüdülést, a békességet. A szombatnap pedig pontosan erre rendeltetett! A szombat törvényt sokkal inkább a farizeusok szegték meg, hiszen a szombatnap örömét igyekeztek elvenni.

Válaszában Jézus Dávidra hivatkozik, hogy ő is megette a szent kenyereket, amikor üldöztetésének idején csapatával együtt megéhezett. Nem véletlen, hogy őt említi Jézus. Dávid ebben a korban a messiási reménység és szabadítás szimbóluma volt. A párhuzammal arra mutat rá, hogy itt a gabonaföldön a messiási békességből valósult meg valami. Ez itt maga a „salom”, a békesség, amikor minden rendben van, és minden a helyén van. És Jézus nem engedi, hogy ennek örömét, a lelki felüdülést bárki is elvegye az Övéitől.

Bátorítson minket az Ige: Ne engedjük senkinek, hogy elvegye tőlünk a feltöltődés alkalmait, és mi se fosszuk meg magunkat ezektől! Keressük mindig a „gabonaföldeket”, azokat a helyeket és alkalmakat, ahol Jézus mellett lehetünk, ahol rendbe jöhetnek dolgaink, fellélegezhetünk, terheinktől megszabadulhatunk.