Bárcsak szétszakítanád az eget!

• Olvasmány: Ézsaiás próféta könyve 63,15-19
• Alapige: Ézsaiás próféta könyve 63,19

„Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!”

A felolvasott Ige a Biblia leghatalmasabb panasz éneke! Nem sokkal Jeruzsálem pusztulása után íródott. Szerzője beszél az Úr hatalmas tetteiről, személyes szabadításáról Egyiptomból, a szolgaság földjéről, ám végül mégis felteszi a kérdést: Hol van most féltő szereteted és hatalmad?

Hányszor teszik fel ezt a kérdést ma is! Miért engedi meg Isten a földrengést, háborút, ártatlan gyermekek betegségét és halálát? Még hívőkben is ott a kérdés, ha bajban, nyomorúságban vagyok, hogy van Isten olyankor? Mi azt szeretnénk, hogy a segítség gyorsan és azonnal jöjjön, úgy, ahogy azt mi elgondoltuk, ha pedig nem, akkor jön a szemrehányás: hol van féltő szereteted? Pedig tudjuk, Isten nem a mi elképzelésünket akarja megvalósítani.

Arra hívlak most benneteket, hogy lépjünk be ebbe az imádságba és engedjük, hogy szavai, kifejezései kapcsolatba kerüljenek a mi érzéseinkkel, élethelyzetünkkel, egyéni vagy éppen nemzeti kérdéseinkkel, aggodalmainkkal és reménységünkkel.

A felolvasott részben így szólítja meg az imádkozó Istent: Tekints le! Nézz le! A kérés sürgető voltát azonnal átérezzük, ha megértjük, milyen helyzetben kiált a próféta az Úrhoz: „Miért engeded Uram, hogy letévedjünk utaidról? Miért engeded, hogy a szívünk kemény legyen, s ne féljen téged?”

Izrael kritikus történelmi helyzetben van, amikor a fogság után várt kibontakozás helyett viták, széthúzás jellemzik az országot. Ellenségek hátráltatják a fogság utáni új élet kibontakozását. A próféta két kifejezést használ a helyzet leírására: eltévedés és keményszívűség.
Eltévedtünk, mondja, mert nem a te utaidon járunk. Megkeményedett szívünk, mert nem keres, és nem tisztel téged.

Az eltévedéssel, a céltévesztettséggel, az iránytalansággal és kilátástalansággal könnyen tudunk azonosulni mind országos, mind személyes szinten. Sokak számára a mindennapok egyik legkínzóbb jellemzője az eltévedés, a céltalanság érzése. Rövid távú célok és vágyak váltották fel a nagy célokat és irányokat. A 21. század emberét egyre jobban szorongatja a magunkba zártság, a magunkra maradás, a jövőtlenség érzése, gondolata.

Amikor arról kérdezték a Dalai Lámát, hogy mi az, ami leginkább meglepi az emberiséggel kapcsolatban, ezt válaszolta:

„Maga az ember. Mert feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen, aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét. És mivel olyan izgatott a jövőjével kapcsolatban, elfelejti élvezni a jelent; az eredmény az, hogy nem él sem a jelenben, sem a jövőben; úgy él, mintha soha nem halna meg és aztán úgy hal meg, hogy soha nem is élt igazán.”

Ez a céltévesztett ember élete. Ismerős?

A másik jellemzője a népnek a keményszívűség. Mert nem az ateizmus a legrosszabb, hanem mikor úgy él az ember, hogy ügyet sem vet Istenre, amikor negligálja, mintha nem is létezne.

Ebben a helyzetben van ez a nép, mikor az imádkozó ember könyörögni, kiáltani kezd az Úrhoz: „Tekints le az égből, nézz le szent és dicső hajlékodból…” A szorongatott helyzetben Istenhez fordul, akit teljes bátorsággal szólít meg. Mert már átélte, hogy segített, már megtapasztalta irgalmát az életében, ahogy mi is.

Vizsgáljuk meg, hogy ugyanakkor milyennek ismeri az Urat, akinek eljövetelét vágyja? Milyennek látja azt az Urat, akihez ebben a kétségbeesett helyzetben könyörög, akinek feltárja panaszát?

Isten szent és dicső hajlékában lakozik, mondja, amivel azt fogalmazza meg, hogy Isten egészen más, mint ez a világ, amiben élünk.

Túl van rajtunk. Nincs bezárva, hozzákötve földi dolgokhoz. Szent és dicsőséges, különáll attól a valóságtól, amely eltévelyedett, istentelen, elveszett. Nem süpped bele ebbe a világba, nem lesz maga is mocskos, nem kacsint össze velünk. Amikor örvényként mindent be is szippant a hazugság, amikor mindent, ami igaz és tiszta, besároz és megront az anyagiasság, amikor a szeretet tettein csak gúnyolódni lehet, Isten akkor sem rángatható le ebbe a posványba. Ő szent és dicsőséges.

Egyszer csak úgy érzi az imádkozó, már ez sem elég. Ennél több kell Isten közelségéből, több kell Isten jelenlétéből, ennél többet követel a helyzet, amiben a panaszének megszólal: „Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!” Nem elég, hogy kinézel égi hajlékod ablakaiból, nem elég, hogy szívünket megragadod. Szakítsd szét az eget, és szállj le hozzánk, közénk.

Évszázadokkal azután, hogy ez az imádság először felhangzott, egy különös éjszaka különleges módon meghallgatásra talált. Meghallgatásra talált mindazok kiáltása, akik ezekkel a sorokkal tudtak együtt imádkozni akkor és azóta is. Isten kilépett dicsőséges és szent hajlékából, és egy gyermek született meg Betlehemben.

Szétszakította az eget és leszállt. Belépett ebbe a világba, hogy részese legyen mindannak, ami miatt a próféta panaszéneket imádkozik. Úgy jött el, hogy addig itt marad, amíg végig nem éli egy ember történetét, születéstől a halálig.

Hány embernek változott meg az élete attól, hogy Isten leszállt (nem csak lenézett) és cselekedett. De nekünk is van feladatunk!

McRaven admirális (az amerikai fegyveres erők Különleges Műveleti Parancsnokságának egykori vezetője, a haditengerészet SEAL-kommandójának egykori tagja, és nem utolsósorban az Osama bin Laden kiiktatásával végződött művelet irányítója) tartott beszédet hajdani alma mater diákjai előtt.

Beszédének visszatérő motívuma az a mondat volt, ami az iskola jelmondata is: „Ami itt kezdődik, az megváltoztatja a világot” Elmondta, hogy egy átlag amerikai élete során kb. 10.000 emberrel kerül kapcsolatba. Ebből 10 emberre lesz olyan hatással, hogy megváltoztatja annak a másik embernek az életét. A lényeg az – mondja- hogy önök itt vannak nyolcezren és életük során 80.000 emberre lesznek olyan hatással, hogy megváltozzon az életük. Elképesztő. Nem?

Én pedig azt mondom, hogy mi keresztyének tudjuk, Isten szétszakította az eget, leszállt közénk Jézus Krisztusban, hogy megváltozzunk, megtérjünk és üdvözüljünk, akkor mondjuk ezt el mi is másoknak, tíznek, húsznak, száznak, hogy ők is megváltozzanak és üdvözüljenek.

Hogyan? Egyik nagy gondolkodót idézve mondom: „tedd, amit tudsz, ott, ahol vagy, azzal amid van” a többiekre nézve pedig egyedül Istené legyen a dicsőség! Ámen.