Az odafennvalókkal törődjetek

• Olvasmány: Kolossébeliekhez írt levél 2,8-15
• Alapige: Kolossébeliekhez írt levél 3,1-4

„Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel! Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben.”

Az előbb felolvasott Igében az apostol egy különleges összeköttetésről ír: A hívő ember élete el van rejtve Krisztusban, bele van oltva Krisztusba, Vele együtt halt meg, és támadt fel új életre. – A most hozzáolvasott részben pedig ennek etikai következményeivel foglalkozik: Mi következik abból, hogy Krisztushoz tartozunk. „Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak.” Tehát a hívő ember életét, döntéseit egyfajta felfelé irányultság, felfelé igazodás kell, hogy jellemezze. De vajon mi is ez pontosabban?

Sajnos könnyű félreérteni ezt az Igét, mert elsőre úgy hangzik, mintha az apostol arra biztatna minket, hogy ne foglalkozzunk a földi dolgokkal, csakis a lelkiekkel. Csak az „odafennvalókkal”, vagyis a hit dolgaival kell törődnünk, semmi mással. – Azonban az apostol egyáltalán nem ezt kéri tőlünk!

Nem volna bölcs dolog, ha valaki egy akadályokkal teli terepen, vagy lépcsőkön úgy próbálna közlekedni, hogy kizárólag fölfelé néz, nem pedig a lába elé. Az ilyen ember előbb-utóbb biztosan orra bukna. Veszélybe sodorná magát.

Ha így kellene értenünk ezt az Igét, akkor hívő emberként nekünk nem szabadna foglalkozni sem a közösségünk ügyeivel, sem anyagi kérdésekkel, sem gazdasági ügyekkel, sem az életünk egyéb, kisebb-nagyobb dolgaival. – De mi sokszor tapasztaltuk már, hogy a hitünk nem akadályoz, hanem éppen ellenkezőleg: segít minket ezekben a földi kérdésekben! Azért figyelünk „felfelé”, hogy „itt lent” könnyebben eligazodjunk!

Tehát a hangsúlyoknak kell a megfelelő helyre kerülniük ebben az Igében. „Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel”.

Az eredeti görög szövegben egy nagyon tartalmas, több jelentéssel bíró kifejezést használ az apostol. „Törődni valamivel”, azt is jelenti, hogy „törekedni valamire”. A kifejezés az ember gondolkodó tevékenységére utal, amikor valaki kitartóan járatja az agyát valamin, de nem elméleti, hanem gyakorlatias módon, a megoldást keresve. Inkább a „végiggondolás”, „megtervezés” értelmében. Az van benne a kifejezésben, amikor az ember egy bizonyos célra tekint, azt kitűzi maga elé, és attól kezdve afelé igyekszik. Arra összpontosít, arra koncentrál.

Az odafennvalókra összpontosítsatok, arra figyeljetek elsősorban!

Amire a figyelmünket összpontosítjuk, abban fogunk eredményt elérni. Ha viszont a dolgainkat összekeverjük, a figyelmünket megosztjuk, az akár még bajba is sodorhat minket. Pl. Aki autót vezet egy forgalmas útszakaszon, az ne babráljon a telefonjával, hanem figyeljen a vezetésre.

Nemcsak ilyen egyszerű dolgokban, hanem egész életünkre is igaz, hogy amire összpontosítunk, amire a figyelmünket fordítjuk, az lesz majd a jutalmunk. Egy sportoló vagy egy zenész úgy érhet el sikereket, ha figyelmének és erőinek legnagyobb részét arra az egy területre fordítja, eközben pedig sok egyéb másról le kell mondania.

Az Ige tehát arra hív, hogy az odafennvalókkal törődjünk elsősorban. Az legyen az igazodási pontunk, amikor döntéseket hozunk, hogy életünk minden egyéb dolgában is jobban boldoguljunk.

Egy közismert példatörténet szerint egyszer a természetközelben élő indián meglátogatja barátját a nyüzsgő, forgalmas nagyvárosban. Az utcán autók zaja, dudálás, körülöttük pedig emberek sietnek dolguk után. Az indián egyszer csak felkapja a fejét: tücsökciripelést hallok. Barátja hitetlenkedik: Ugyan már! Hogyan hallhatnád meg a ciripelést ilyen zajban? Ő azonban kitart véleménye mellett, és a közeli bokorban meg is találja a tücsköt. Barátja akkor ámulatba esik: Neked milyen csodálatos hallásod van! Az indián azonban csak mosolyog: Tudod, nekem fontos a természet minden hangja, mert sok információt ad. Ezért hallottam meg a tücsköt. Szerintem mindenki meghallja azt, ami igazán fontos neki. Majd ellenpróba gyanánt elővett néhány pénzérmét, és leejtette a földre. A nagy zajban és forgatagban többen is megálltak, és körülnéztek, hogy nem ők ejtették-e le a pénzt…

A példatörténet és ez a mai Ige is ezt kérdezi tőlünk: Mire van kihegyezve a fülünk? Milyen hangokra vagyunk beállítódva? Mire összpontosítunk? Mi az, amit elengedünk a fülünk mellett (lelki értelemben is), és mi az, amit meghallunk?

Bizony előfordul, hogy Isten halk és szelíd hangját azért nem halljuk meg, mert zaj van az életünkben. A világ, amiben élünk, folyamatosan igyekszik elfoglalni érzékszerveinket, kínálja nekünk, ami ízlelhető, ami tapintható, ami látható. Eltelít bennünket mindenféle élménnyel, hangokkal. Így aztán nehéz csöndet találni magunknak, hogy másféle hangokra is figyelhessünk, Urunk halk és szelíd szavát meghalljuk.

Az odafennvalókkal törődjetek, arra koncentráljatok, ne a földiekre! – Ha továbbolvassuk a 3. részt, itt egész sor konkrétumot említ az apostol: Öljétek meg tagjaitokban, ami csak erre a földre irányul (vagyis ami egyoldalúan csak az evilági, testi, biológiai valónkról szól). Olyan példákat hoz, mint a kapzsiság, paráznaság, káromlás. Azért kell „megölni” ezeket, mert Isten ennél sokkal többre tart, többre teremtett minket! Mert nemcsak test vagyunk, és az életünk sokkal több, mint vegetálás. A teljes valónknak kell Teremtője képmására állandóan megújulni, hogy egyre jobban megismerjük Őt! Ez pedig csakis úgy történhet, ha elsősorban az „odafennvalókra” koncentrálunk, nem a földiekre.

Hogyan tudunk engedelmeskedni ennek az Igének, és milyen segítséget kapunk mindehhez?

Ezzel kezdtem az igehirdetést, most ezzel zárom: Összeköttetésben Krisztussal! Vele együtt. Az Ő nyomait követve.

A 229. énekben azt kérjük Jézustól, hogy „e földi útvesztőben te mutass jó utat”. Igen, az életünket sokszor olyannak érezzük, mint egy útvesztőt. Sokszor eltévedünk, elbotlunk, meg is sebezzük magunkat. Sokszor kell zsákutcákból visszafordulnunk. – De tudnunk kell, hogy ugyanezt az útvesztőt előttünk végigjárta már a mi Mesterünk is, és ezen az útvesztőn végigfűzött egy jól követhető vezérfonalat. Ő már messze előttünk jár, már régen célba ért. De a vezérfonal végig ott húzódik előttünk, és mi követhetjük azt. Ha az Ő szavára hallgatunk, ha a hitünk Őhozzá kapcsol minket, akkor mi is egészen biztosan oda érkezünk meg, ahol Ő van!