Az Ige testté lett

• Olvasmány: Zsoltárok könyve 98
• Alapige: János evangéliuma 1,14-18

„Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. János bizonyságot tett róla, és azt hirdette: Ő volt az, akiről megmondtam: Aki utánam jön, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre. Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jött el. Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.”

Kedves Testvérek!

Karácsonyi ünnepe van, eljöttünk a templomba karácsonyi igehirdetést hallgatni, de most a felolvasott részben látszólag nyoma sincs Jézus születésének. Mielőtt rátérek erre, hogyan is van ez Jánosnál, nézzük meg az előzményeket!

Evangéliumok: Máté, Márk, Lukács, János evangéliuma. Mindannyian jól ismerjük a  sorrendet, használjuk a szót, evangélium. Micsoda szép a jelentése: örömhír. Milyen jó lett volna, ha a fordítók ezt a szót is lefordítják és így rakják bele a Bibliánkba: Máté örömhíre, Márk örömhíre, Lukács örömhíre, János örömhíre. De vajon mi az örömhír? A négy evangélista Jézus Krisztus földi életét mutatja be, az ő váltságmunkáját. Tehát az örömhír: Ő maga: Jézus Krisztus. Hogyan is kezdődött az Ő földi élete? Nézzük meg most a négy evangélium áttekintésében. 

Máté evangéliumának eleje bemutatja nemzetségtáblázatban Jézus földi királyi származását Ábrahámtól kezdve, (nagyon érdekes szerintem, ajánlom figyelmes elolvasásra mindenkinek), majd ezután a születéstörténetet olvashatjuk József szemszögéből és a bölcsek látogatását. 

Márk evangéliuma Jézus életének bemutatását a megkeresztelésével kezdi, semmit nem találunk a születéséről. 

Lukács evangéliuma első két fejezetében van leírva a legismertebb része Jézus születésének és a pásztorok látogatása. 

Ezután érkezünk el a János evangéliumához. Tegnap olvastuk a Bibliaolvasó kalauz szerint az első 13 verset, ma pedig 14-18.versig megírott verseket. Furcsán hangzik. Nem volt benne semmi jászol, pásztor, csillag, bölcsek. Merthogy János evangéliumában csak ennyi a karácsonyi történet, hogy: „Az Ige testté lett.”

Az IGE. Mi az az Ige? Ki az Ige?? Ha az iskolában magyar nyelvtan órán lennénk, azt mondanánk: az ige cselekvést, történést, létezést kifejező szó. Itt vagyunk a templomban, és tudom ugyanezt mondani: az Ige (nagy betűvel), A cselekvés, A történés, A létezés! „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt és Isten volt az Ige.” (Jn 1,1) Ő maga! Az Isten! Ő maga az Ige! Aki van, létezett, létezik mindig, aki a történések mögött ott van, aki nem tud nem cselekedni az ő szeretetéből. Ő az Ige, a mi szerető Istenünk!

AZ IGE TESTTÉ LETT. Mennyi minden van benne ebben a pár szóban! 

A teremtő Isten, aki a világmindenséget néhány szavával megalkotta, akinek a tengerek maroknyi mennyiségű  vizek, mekkora lehet az az Isten? Megteremtette a naprendszereket, nem lát el szemünk a végére, elképzelni sem tudjuk a távolságokat az űrben. Mekkora Alkotó tudott készíteni ekkorát? Megteremtette a földet, a gyönyörű természetet, állatokat, növényeket, és megteremtette az embert is. Sokmilliónyi piciny apró sejt, a tudomány még ma is felfedez újabb apró részleteket, a sejt, atomok részeit, egyre nagyobb felbontású mikroszkóppal. Agyunk működése olyan összetett, bonyolult, érzéseink az agyunkban, hogy a tudósok ma sem képesek még rengeteg működésbeli részletet feltárni. 

Ez az Isten, a Teremtő Atyánk, azt látja, hogy a szeretetét nem tudja megmutatni nekünk. Azt érzi, hogy nem érti őt igazán az ember, szeretné  neki teljesen érthetően elmagyarázni, kicsoda Ő. Szeretne kapcsolatban lenni az emberekkel, ahogyan ott az Édenkertben volt. De jó is volt! Minden rendben volt, minden tökéletes volt, mindenben szeretet, öröm volt. Aztán az ember a bűnnel kivívta maga ellen Isten igazságát és a rossz tett büntetést érdemelt. De az Úr, aki annyira szereti kedves gyermekeit, hiába ő maga űzte ki az embert az Édenkertből, jogosan, de mégis Ő maga gondolkodik megoldáson. hiányzik neki az embert. Az Édenkertben ott járt-kelt-beszélgetett az emberekkel, most pedig hiányzik ez a szeretet-kapcsolat. Az Úrnak is. Isten nem azt tervezte, hogy az Édenkerten kívül, tőle távol legyen az ember. A bűneset után megígérte, hogy el fog jönni a Szabadító, Aki megszabadítja majd az embert. De hogyan?

Most a pedagógusok példáját hozom: egy jó pedagógus tudja, látja, mit tud a gyermek, a tanítványa és a pedagógus ebből, a meglévő tudásból, a gyermek tudásából kiindulva magyarázza el, amit meg akar értetni. Segít neki, hogy a gyermek a saját szemszögéből lássa meg, értse meg azt a tudnivalót, amit át akar adni.

Isten is így van ezzel. A mi kis látószögünkre helyezkedik, hogy megláthassuk. Emberi alakot ölt, hogy bemutassa nekünk az Ő szeretetét. Ez a testet öltés. Az Ige testté lett. Lejött az Isten. Mert nem akarta, hogy az embernek szeretet nélküli élete legyen.

„Közöttünk lakott és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.” Aki akarta, láthatta, észrevehette itt a földön az ő szeretetének dicsőségét, mindenki felé kezet nyújtó kiáradó szeretetét. Lehajolt hozzánk, hogy felemeljen minket. 

Nagyon szeretem Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz című versét, mely szépen példázza nekünk, ahogy egy apa más látószögbe helyezkedik, majd helyezi az ő fiát. Így szól ez a kis verses történet:

„Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
– Lóci ne kalapáld a bútort!
Lóci, hova mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázrezsóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobta
az erkélyről a mozsarat!

Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsőnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! – mondta
s az asztal tetejére állt.

Nem bírtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.

És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
– föl! föl! – mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszút állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra – és már gyűlöltem
mindenkit, aki elnyomott.

Gyűlöltem, óh hogy meggyűlöltem!…
És ekkor zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! – Aztán:
No, ne félj – mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.”

Emberi bűnös természetünkkel csak rosszat tudunk tenni, de jön a mi szerető Atyánk és felemel minket. És akkor kivilágosodnak a dolgok. Megérezzük, meglátjuk Őt. Felemeli lelkünket, hogy őt dicsőítsük! Ne a földi dolgokra nézzünk, ne azokat lássuk, hanem Isten dicsőségére tekintsünk. Lássuk meg az Ő nagyságát, tetteit életünkben. 

Keresztelő János beszélt róla. Volt, aki megértette, volt, aki nem. 

Istent meglátni, megérezni kicsit olyan, mint amikor egy kulcslyukon keresztül nézünk be valahova. Valamit látunk, valamit megsejtünk a látott hangulatból, de igazán nem látjuk teljességében. Nem látjuk az Úr szeretetét önmagunktól, mert korlátaink vannak.

Ezeket legyőzni, Önmagát megismertetni jött a földre a mi Urunk.

Itt a földön is teljes mértékben Isten maradt, és teljes mértékben ember is lett. Az Ő teljessége nyílt meg számunkra. „Kegyelme kiáradt az egy ember, Jézus Krisztus által sokakra.” (Róm 5) 

Isten adta a törvényt Mózes által, ebből felismerhető az emberi vétek. Isten elmondta az embernek, hogy így élj, ahogyan a törvényben van. Tehát a törvény, a Tízparancsolat adatott a bűn felismerésére. Ennek alapján láthatjuk bűnös voltunkat. De a kegyelem Istene kimentett minket Jézus Krisztus által.

János írta, az evangélista, ő mondja, hogy láttuk az Ő dicsőségét! János látta! Érzékeny lélekkel adott róla beszámolót a János evangéliumában. Sokkal lelkibb, elvontabb megfogalmazásaiban, mint a másik három evangélista. János látott, érzékeny, lelki szemeivel. Mi mit látunk?

Kérjük az Úrtól lelkünk, lelki szemeink megtisztítását, hogy felismerjük Jézus Krisztust, ahogyan jön felénk, ahogyan szeretetével hív minket magához!