Az Ige hatékonysága

• Olvasmány: Máté evangéliuma 13,3-9.18-23
• Alapige: Ézsaiás könyve 55,10-11

„Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.”

A mai istentiszteleten két kiemelt okunk is van a hálaadásra. Egyrészt az államalapítás ünnepén megköszönjük Istennek, hogy van hazánk. Van egy kitüntetett hely, ahol élhetünk e világban. Isten gondoskodó szeretetének gyönyörű bizonyítéka a hazánk, a szülőföldünk. Másrészt ma az új kenyérért is hálát adunk Istennek. Megköszönünk Neki minden termést, gabonát, a föld minden gyümölcsét, mellyel gondoskodik rólunk.

Az Igében esőről és hóról hallottunk. Ezek, és egyáltalán a csapadék minden formája óriási érték volt Palesztinában, Izráelben. Egy-egy szárazabb év, amikor a földek nem kapták meg a szükséges csapadékot, tönkretett sok családot, nélkülözésbe taszította őket, hiszen drága pénzen, távoli országokból kellett beszerezniük a kenyérre való gabonát. Jól tudták tehát, hogy az eső nem csupán a terméshez szükséges csapadék, hanem egyúttal Isten gondoskodásának és szeretetének jele is, mellyel a termőföldet, s így az embereket is megajándékozza.

Ebben az Igében az eső, a föld és a gabona is egy hasonlat része, mellyel Isten az Ő Igéjének erejéről, hatékonyságáról tanít. Az Úr arra tesz ígéretet, hogy amint az eső elvégzi munkáját a földön, hogy a mag kihajtson és kalászokat nevelhessen, úgy lesz az Ő Igéjével is. „Nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.”

Isten szavaiban sajnos benne van az az eshetőség, hogy ez bizony nem mindig történik így. Isten népe életében sajnos sokszor megtörtént, hogy az Úr Igéje nem érte el célját, nem volt rájuk hatással, ők engedetlenek, kemények maradtak.

Talán mindenki járt már cseppkőbarlangban akár Aggtelek környékén, vagy a Mecsek oldalában Abaligeten. Ezek a csodák karsztos, mészköves vidékeken alakulhatnak ki, és saját vízgyűjtő területük van, melyen kisebb-nagyobb víznyelők találhatók. A víznyelőkön keresztül jut le a csapadékvíz a sziklák repedésein keresztül, ott barlangokat váj ki, ahol pedig évtizedeken keresztül csepeg a víz, a benne oldott szilárd anyagból épülnek fel a gyönyörű, sok színben pompázó cseppkövek. Ezeknek a szépségeknek azonban az az ára, hogy a fenti növényzet ezt a vizet bizony nem hasznosíthatja. Bármily gazdagon hullhat az eső, a víznyelőben minden eltűnik.

Ilyen az, amikor az Ige nem éri el a célját. Amikor hiába hangzik Isten szava, az nem gazdagít minket, nem hozza áldását, nem tesz minket termővé és gyümölcsözővé, mert csak átfolyik rajtunk, és eltűnik, mint a búvópatak. Bűnbánattal kell megvallanunk, hogy milyen sokszor vagyunk mi is elnyelői Isten szavának. Hiába szólít, hiába figyelmeztet, egyik fülünkön be, a másikon ki. Nincsen hatása ránk, erőtlenek maradunk, nincsen békességünk, és nem sikerülnek a dolgaink, mert nem hasznosítjuk Igéjét, nem engedjük, hogy tápláljon bennünket.

Isten ígérete szerint ennek kell megváltoznia. Az én Igém „nem tér vissza hozzám üresen, hanem eléri célját, amiért küldtem.”

Hisszük, hogy Isten meg tudja népét gyógyítani. Ő helyre tud minket állítani, hogy lelki víz-nyelők helyett víztartókká lehessünk, olyan életekké, akik hasznosítani tudják az égi esőt. Ő tehet bennünket termővé és gyümölcsözővé.
„Az én igém nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” Vajon mi a célja Isten Igéjének? Mit akar velünk elérni?

Tudjuk és hisszük, hogy az életben semmi nem történik véletlenül. Sem a világ, sem az életünk nem gazdátlan. Istennek célja van velünk. A Heidelbergi Káté Isten gondviselésével kapcsolatban úgy tanít, hogy semmi sem véletlenül, hanem minden az ő Atyai kezéből jön. A jó dolgok is, melyeket örömmel fogadunk, de a rosszak is, melyekkel alakít, nevel.

Mi Isten célja? Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy Isten akarata a mi üdvösségünk. Ő az üdvösségünket akarja munkálni, Igéjével ezért keres bennünket szüntelenül, és hív arra, hogy ebben az Ő munkatársaivá legyünk. Ugyanezért jött el hozzánk emberi testben Jézusban, és adta oda önmagát, hogy mi az Életet megtalálhassuk Általa. Isten azt akarja, hogy „minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére” – írja Pál apostol (1Tim 2,4).

Jézusnak a magvetőről szóló példázata (Mt 13) ugyancsak az Ige hatékonyságára teszi a hangsúlyt, ráadásul számszerűsítve: A jó földbe hullt mag harminc, hatvan vagy százszoros termést hoz majd. Ahogyan hallgattuk a példázatot, szinte végigizgultuk, hogy micsoda veszélyek fenyegetik a magokat. A gyomok, a kemény talaj, a termőréteg vékonysága mind arra figyelmeztetnek minket, hogy milyen nehezen talál jó táptalajt Isten Igéje. Ha azonban jó földbe esik, sokszoros a gyümölcstermés.

Jézus máskor is gyakran beszélt tanítványainak a gyümölcstermésről. „Én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon.” (Jn 15,16) A szőlőtőről és a szőlővesszőkről szóló példabeszédben Jézus azt hangsúlyozza, hogy a gyümölcstermésnek az a feltétele, hogy a tanítvány Őbenne megmaradjon. Nem lehetünk gyümölcstermők, ha leválasztjuk magunkat Jézusról, ahogyan a szőlővessző sem fog teremni, ha lemetszik a tőről. Ha azonban Benne megmaradunk, és Belőle táplálkozunk, az Ő Igéjéből, akkor teremni fogjuk az Ő gyümölcseit.

Engedjük, hogy a Lélek által Isten a mai ünnepen is megvizsgálhasson minket. Ha úgy érezzük, hogy ellaposodott, kiüresedett, vagy megromlott a kapcsolatunk Istennek, ha sokszor elengedtük fülünk mellett a hívását, és nem vettünk róla tudomást, akkor halljuk ki az Igéből az Ő feddését.

Engedjük, hogy Urunk Igéje gyógyító szóként hasson életünkben, legyen bennünk áldássá és erővé az Ő szava, hogy gyümölcstermővé lehessünk!

Legyen énekelt imádságunk az ének:
„Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek
És bennem virraszd fel napját kegyelmednek;
Igaz utat mutass nékem, szegényednek,
Járhassak kedvére te szent Felségednek.” (226. ének)