Az igaz ember ösvénye egyenes

• Olvasmány: Ézsaiás könyve 40,27-31
• Alapige: Lukács evangéliuma 2,21; Ézsaiás könyve 26,7

„Amikor pedig eljött a nyolcadik nap, és körül kellett őt metélni, a Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant.”
„Az igaz ember ösvénye egyenes, te egyengeted az igaz ember útját.”

A mai nappal életutunk újabb szakaszába léptünk. Szeretnénk ilyenkor előrenézni, hogy lássuk, miféle útszakasz vár ránk, de bizony olyan ez, mint amikor sötétben és sűrű ködben kell vezetni. Nincs értelme a reflektornak, mert csak a köd fehérlik erősebben a szemünkbe, és nem látjuk pontosan az út szélét, a kanyart. A ködlámpa sokkal jobb megoldás, mert nem messzire akar világítani, hanem közvetlen elénk, és oldalt, a perifériákat világítja meg, hogy jobban tudjunk tájékozódni. 

Lelki értelemben valami ilyesmi Isten Igéje is: Mécses, ami a következő lépésünket és a helyzetünket tudja jól megvilágítani. Ha az előttünk álló 2025-ös esztendőben az Igével tudunk tájékozódni, az a fény éppen elég lesz nekünk.

Az esztendő első napján ez az Ige világít: „Az igaz ember ösvénye egyenes, te egyengeted az igaz ember útját.”

Az új év első napjaiban sok ismerősnek kívánunk „boldog új évet”. Ha ezt a jókívánságot ezzel az Igével szeretnénk átfogalmazni, az így hangozhatna: Egyenes ösvényt, járható utat!

Vajon hogyan lehet „egyenessé” az előttünk levő útszakasz?

Természetesen mi magunk is tehetünk emberi erőfeszítéseket ennek érdekében. Minden gondoskodásunk, igyekezetünk arra irányul, hogy egyengessük a magunk és szeretteink útját. Vannak, akik az útegyengetéshez minél több pénzt kívánnak maguknak, mások a saját rátermettségükben, ügyességükben bíznak.

De minden erőfeszítésünk ellenére újra meg újra rá kell döbbennünk, hogy az „egyenes út” nincsen a mi hatalmunkban. Bizony vannak olyan „kátyúk” utunkon, amiket sok pénzzel sem lehet betömni; vannak olyan fájó sebek, amikre nincsen orvosság; vannak olyan ügyek, amik előtt tehetetlenül kell megállnunk.

Igénk azonban nem is rólunk, hanem Istenről mondja: „Te egyengeted az igaz ember útját.” Igen, az egyenes ösvény Urunk kezében van. Sok mindent nem láthatunk előre. Sok minden lehet bizonytalan vagy félelmetes az előttünk álló úton, de ezt az egyet biztosan kell tudnunk, és reménységgel szabad megvallanunk: Utunk Isten kezében van.

De vajon hogyan is történik ez? Van-e valamiféle forgatókönyv az életünkre, az előttünk álló esztendőre?

Vannak, akik Isten helyére a véletlent, vagy éppen a sorsot állítják, és azt mondják: „Jöjjön, aminek jönnie kell.” „Ami a sorsom, úgyis az fog majd velem történni.” Ez a fatalista felfogás teljesen ellentétes a hit gondolkodásával. Eszerint nem tehetünk semmit a saját életünk érdekében, és nem is számolhatunk Istennel.

Sokak szerint az emberi élet egy filmhez hasonlít, melynek pontos forgatókönyve van, s a rendező mindent aszerint alakít. Már az elején tudja, mi történik az egyes szereplőkkel, és miként alakul majd a befejezés.

Még ha így is van, egyáltalán nem mindegy, ki a rendezője életünk filmjének. A hideg, személytelen és kiszámíthatatlan „sors”, vagy az az Isten, aki Jézusban testvérünkké és útitársunkká lett? Ki és miként alakítja életünk forgatókönyvét? Mi hisszük azt, hogy Istennél a mi utunk személyre van szabva, bármit hozzon is. Istennél van kegyelem, és van megújulás. Ő a gyermekeinek tekint, és eszerint vezet bennünket az úton.

Nem azt kell tehát kérdezni: Mit fog hozni az előttünk álló esztendő? Hanem sokkal inkább az a kérdés: Vajon mi teljes hittel és bizalommal Urunk kezéből fogadjuk-e azt?

Az Ige egyetlen mondatban kétszer is hangsúlyozza a szót: Isten ígérete az „igaz” emberre vonatkozik. „Az igaz ember ösvénye egyenes, te egyengeted az igaz ember útját.”

Vajon hogyan értsük ezt? Ki az „igaz” ember, akire Isten ígérete érvényes lehet?

Nyilvánvaló, hogy az Ige nem bűntelen emberről beszél. Nekünk sem jogi, sem teológiai értelemben nincsen „igazságunk” Isten előtt. Ez a kifejezés inkább olyan embert jelent, aki a maga bűnössége ellenére „megigazult”, aki Krisztusban „igaz”!

Az év 1. napja egyszersmind a Jézus születése utáni 8. nap is. Lukácsnál azt olvastuk: Ezen a napon egyrészt körülmetélték a megszületett Isten Fiát, aki zsidó kisfiúként jött a világra, ezért a zsidó törvények szerint ettől kezdve haláláig a testén hordozta az Ábrahámmal kötött szövetség külső jelét. Másrészt ezen a napon nevezték el „Jézusnak”, vagyis Szabadítónak, aki „megszabadítja népét bűneiből”. (Mt 1,21) A felolvasott két Ige így kapcsolódik tehát össze. A mai ünnep nemcsak az újév ünnepe, hanem Jézus névadásának ünnepe is. Ha ez a 2025. év az Ő nevében kezdődik és telik el, ha az Ő szabadító hatalmában élünk, akkor az Ő „igazai”, az Ő megváltottjai vagyunk.

Jól látható ebből is, hogy az „igaz ember” nem egy jogi kifejezés, hanem Istenhez való viszonyunkat, a Hozzá való kapcsolódásunkat fejezi ki. „Igaz” az az ember, aki mindenestől Istenhez tartozik, akinek a dolgai így rendben vannak Isten előtt. Akinek teljes bizalma van Istenében. Aki az Ő megváltottja.

Képzeljük magunk elé azt a kisgyermeket, aki az édesapja ölében ülve fogja az autó kormányát: Élvezettel vezeti csöpp kezével a hatalmas autót, és így haladnak előre. Vajon kell-e aggódnunk ezért a kisgyermekért? Kell-e aggódnunk a többi utasért és az autóért? Nem. Egyáltalán nem. Nem fognak árokba borulni, és nem ütköznek neki az első fának, mert a kicsi kezek a nagy kezekben vannak!

Ilyen az „igaz ember”, aki bizalommal adja a vezetést Isten kezébe.

Teljes biztonságban érezheti magát. Lehet, hogy néha nem arra kanyarodnak, amerre ő szeretné, de nem zuhannak szakadékba, és nem tesznek fölösleges kerülőket. Előfordulhat, hogy lesznek majd kemény, megrázó útszakaszok is, de tudhatja, hogy valamiképpen azok is az ő javát szolgálják majd. Mindent Isten Atyai kezéből fogadhat el. És végül majd, amikor az út végén visszatekint, hálát adhat Urának mindenért!

Te, Uram, „te egyengeted az igaz ember útját”!

Urunk ezzel a biztatással indít bennünket a 2025. év első napján. Hívjuk Őt magunk mellé, engedjük, hogy megfogja kezünket a kormánykeréken, és vezessen bennünket, hogy „egyenes utunk” legyen!

„Szabadságot adj nekem És tiszta szívet,
Vonj magadhoz, Jézusom, hogy járjak veled!
Vezess engem utadon: Magad légy az út,
Melyen lelkem a halálból életre jut.
Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet:
El ne engedd, hű Megváltóm, már kezemet!” (724. ének)