Az engedelmesség erőforrás

• Olvasmány: Máté evangéliuma 26,36-46
• Alapige: János evangéliuma 4,34

„Jézus ezt mondta nekik: Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját.”

Bibliaolvasó Kalauzunkat követve Máté evangéliumát olvassuk már régóta, s most az a különös helyzet állt elő, hogy így októberre értünk el Jézus szenvedéstörténetéhez, a nagyheti és húsvéti eseményekhez. Ezeket a szakaszokat olvasva végig követtük, ahogy a mi Urunk megéli, amit a Filippi levél Krisztus-himnusza is megfogalmaz: „engedelmes volt mindhalálig”. Hogy mennyire keserves ez az út, hogy mennyit gyötrődik, de a Gecsemáné kertjében mégis ki tudja mondani: Atyám, a te akaratod legyen meg! Pedig megvallja, hogy bár a lélek kész, de a test erőtlen. Mert ez a pohár bizony keserű…

Ezeket az igerészeket olvasva ott van bennünk, hogy persze, hiszen Isten Fia Ő, így volt mindehhez ereje, de az is, hogy mégis, Uramisten, honnan volt hozzá – emberként – ereje?!? Még Jákob kútjánál így vall erről tanítványainak: „Az én eledelem (= erőforrásom) az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem.” Vagyis az engedelmességből van ereje.

Az engedelmességről nekünk nem éppen az jut eszünkbe, hogy erőforrás. Sokkal inkább, hogy plusz teher, feladat, ami erőt kíván. Hogyan lehet hát az engedelmesség erőforrás?

Először is úgy, hogy az engedelmesség nagyon erős kapcsolat Istennel. Egy koherens személyiség azért erős, mert jó kapcsolatban van önmagával. Önlátása, elképzelései, akarata és szavai-cselekedetei közt harmonikus kapcsolat van. Nem tipródik, nem bizonytalan, nem megy el energiája az önmagával való tépelődésre.

Az engedelmesség azt jelenti, hogy ez a koherencia, ez az egység Istennel köt minket össze. És ebből lehet a magunk gyengeségein is túllépni tudó erő! A belekapcsolódásból az Ő erőterébe. Hogy reggel nem egymagam ébredek és nézek rá a napomra, hanem úgy, hogy ez egy újabb ajándék Őtőle, amelyre nézve Őneki tervei vannak, elkészített lehetőségek, ha csak kicsike tettekre, csak néhány kimondandó szóra, rövid beszélgetésre, bármire… de az Ő kezében van a napom. Velem jön benne és vezet, erőt ad, együtt csináljuk végig és a legvégén is az Ő kezébe teszem le, mikor nyugovóra térek.

Tulajdonképpen erre utal az az Ige is, hogy „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Isten szájából származik.” Mert minden Ige, amivel hozzánk szól, a kapcsolatunk erősítője. Beszél hozzánk, törődik velünk, ott van velünk. És a minden Ige azt jelenti, hogy ez nem csak dédelgetés lehet, vagy vigasztalgatás, ha arra szorulunk rá, hanem ez ugyanúgy igaz, ha ez vezetés, feladat, útmutatás.

De erőforrás az engedelmesség azért is, mert tisztánlátást ad. Iszonyú kimerítő tud lenni a tanácstalanság. A zsákutca-érzés. Hatalmas súlyú egy döntéshelyzet. A felelősség.

Eszünkbe juthat Bölcs Salamon, aki a királyságot apjától, Dávidtól örökli meg. A jól ismert történetben trónra lépésekor egy éjszakát a szentélyben tölt, és Isten álmában megszólítja, hogy kérhet bármit. De Salamon nem egészséget, hatalmat, gazdagságot kér, hanem… mit is? Bölcsességet? Egészen pontosan az áll ott, hogy: engedelmes szívet!

Mert tudja, hogy ebből fakad az értelem, a tisztánlátás, az ítélőképesség jó és rossz között. Hogy hogyan döntsön, hogyan vezessen egy egész népet, egy országot. Az életét… Istentől való látást kapjon a dolgokra.

S ebben a látásban benne van az is, hogy mindig van értelme annak, amit Ő ad elénk. Nagy ajándék, ha ezt meglátjuk, akár minden napunkra nézve. Ha rá tudunk csodálkozni. De akkor is erőforrás, hogyha csak tudjuk! Akkor is, ha éppen nem értjük, hogy miért jött az az életünkbe, mért kell ezt a terhet hordoznunk most, mért kell ezt megoldanunk. De tudhatjuk, hogy Őnála van értelme.

Mert tudhatjuk, hogy egy nagy egész szövetébe illeszkedik bele a mi egyszem keresztyén életünk. Hogy a mi történetünk egyszerre személyes, néhány évtized itt a földön, de ugyanakkor több évezredes történet is, és mindebben társunk és testvérünk a mezopotámiai Ábrahám, az egyiptomi Mózes, a kisázsiai Pál apostol, és a jelenkori afrikai, ausztráliai, amerikai keresztyének is mind. Az Istennek való engedelmességem egy sok ezres-milliós családba, Isten gyermekei közé emel be engem. Minden, akár legapróbb szavam és tettem az Ő országát, a lelkem otthonát építi.

Ezért az engedelmesség egyszersmind felszabadító erő is. Azért, mert ki tud emelni a saját nézőpontomból, a saját kis emberi perspektívámból, amiben annyira benne tudunk ragadni. Tágas térre visz, rálátást ad.

De felszabadító erő azért is, mert felhatalmazást, függetlenséget és bátorságot ad és ezzel kivon más erők és hatalmak alól. Emlékezzünk Péter apostolék példájára, akik Krisztus mennybemenetele és a Szentlélek kitöltetése után bátran hirdették az evangéliumot.

Ezért becitálták őket a nagytanács elé, ahol megtiltották nekik a Jézusról való tanítást, de ők bátran felelték: Istennek kell inkább engedelmeskednünk, semmint embereknek! És számára ez az Istennek engedelmeskedés egy felszabadulás az alól, amiben mi is annyit tipródni tudunk, hogy mit szólnak majd, hogyan kéne okosan, mi lenne az elfogadható…

Ott van az a történet, szintén az Apostolok Cselekedeteiben, mikor Pétert bebörtönzik és fogvatartóihoz láncolják, és éjjel bemegy hozzá Isten angyala és lehullanak a bilincsek, kinyílnak az ajtók és kiszabadul. De ennél sokkal nagyobb szabadulás, akkor hullanak le az igazi láncok, mikor ki tudja mondani, hogy inkább Istennek engedelmeskedik.

S végül felszabadító erő az Istennek való engedelmesség azért is, mert sokkal többre tesz képessé, mint amire magunktól lennénk. Ha odaszánjuk magunkat az Istennek való engedelmességre, mind az Ő paralimpikonjai leszünk!

Legyenek bármilyenek is már mostanában az olimpiai játékok, számomra a legfelemelőbb és ámulatba ejtőbb az utána következő paralimpia. Mikor fogyatékkal élő igazi élsportolók teljesítenek úgy, ahogy én egészségesen sem tudnék soha! Mert ott van előttük a cél, és odaszánták rá az életüket, az egész valójukat.

Voltaképpen – a magunk esendőségével és gyarlóságaival, fogyatékosságaival a bűnnek – mind Isten paralimpikonjai vagyunk. És amikor belesimulunk az Ő akaratába, az Őneki való engedelmességbe, valósággá válik a mi életünkben is, amit Isten mond, hogy „elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz”.

És leszünk így, az Őneki való engedelmességben, kapcsolatban, látásban, felszabadultságban sokkal-sokkal többek gyarló önmagunknál…