Átformáló életközösség Jézussal

• Olvasmány: János evangéliuma 8,21-36
• Alapige: János evangéliuma 8,31-32

„Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.”

Bibliaolvasó emberek lévén bizony beleütközünk néha a megértés korlátjába. Amikor olvassuk az Igét, de nem tudunk mit kezdeni vele.

Előfordulhat pl. hogy elénk kerül egy nehéz olvasmány az Ószövetségből, ami tele van öldökléssel, emberi gonoszsággal. Nehéz az ilyenből lelki üzenetet kihallani. Vagy nehéz lehet egy igerész azért is, mert olyan kifejezések vannak benne, amik furcsák, ma már nem használatosak. Jó, ha valaki ilyenkor segíteni tud az értelmezésben. De olyan is előfordul, hogy csak olvassuk az Igét, de nem szólal meg. Nem nyílik meg előttünk. Értjük a szavakat, magyarul vannak, de valahogy mégsem áll össze. Mintha lepel volna az Ige és miköztünk.

A Kalauz szerint a napokban olvastuk ezt az Igét. A beszélgetés tele van meg nem értéssel, félreértéssel. A séma mindig ugyanaz: Jézus mond valamit, amit aztán a hallgatói félreértenek vagy félremagyaráznak. „Keresni fogtok engem – mondja Jézus –, de ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre azt kérdezik: „Talán meg akarja ölni magát?” Miről beszél, hová akar menni?

Majd azzal folytatja Jézus: „Ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.” Erre visszakérdeznek: „Ki vagy te?”

Ezt az utóbbi szóváltást nézzük meg közelebbről is.

Nekünk, mai igehallgatóknak kissé rejtélyesnek tűnhetnek Jézus szavai. De nekik, akik akkor hallgatták, egyáltalán nem! Ugyanis akik az Ószövetség legfontosabb történeteit ismerték, azokon nőttek fel, s talán kívülről fújták azokat, ők pontosan tudhatták, hogy ezzel az ünnepélyes kifejezéssel: „én vagyok” – mindig az élő Isten nyilatkoztatta ki magát!

Mózesnek bemutatkozott az égő csipkebokorból: én vagyok atyáid Istene. Amikor pedig Mózes a nevét kérdezte, így válaszolt: „vagyok, aki vagyok”. Nehéz magyarul visszaadni e kijelentés gazdagságát. Ugyanis ez a „vagyok” a héberben folyamatos igeidőben van. A héberben a múlt idővel (perfectum) azt jelzik, hogy valami befejeződött, lezárult, az imperfectummal pedig azt, hogy valami nincs befejezve, most történik, vagy még előttünk áll, ez tehát jelen és jövő is. Azt mondja tehát Isten: az vagyok, aki leszek, az vagyok, aki veled, Mózessel leszek; életed történéseiben én fogok „történni”, ott leszek küzdelmeidben és minden utadon.

Ugyanebben az értelemben mondja Isten később az egész népnek a Sínai-hegynél: én, az Úr vagyok a te Istened, aki megszabadítottalak. Én veled vagyok, veled leszek vándorlásodban, küzdelmeidben segítelek.

Igen, itt is, Jézus személyében az élő Isten beszél hallgatóihoz. Isten Messiása, Isten Fia Ő, aki nemsokára felemeltetik a kereszten, és akkor majd – mondja Jézus – megtudjátok, hogy „én vagyok”. Értetek vagyok.

„Én vagyok”, akiben ha hisztek, nem kell bűneitekben maradnotok. „Én vagyok”, akit ha befogadtok, valódi belső szabadságot találtok.

És hallgatói ezt kérdezik: „Ki vagy te?” Nem értjük, mit mondasz.

Vajon mi mit tehetünk azért, hogy jobban értsük Őt? Hogyan juthatunk el oda, amiről Jézus beszél: megtartjátok igémet, tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot. Hiszen mi az Ő tanítványai vagyunk, és szeretnénk megismerni az igazságot, Őt magát! Szeretnénk egyre jobban érteni az Igét, hogy mit akar tőlünk. Ezért nagyon elkeserít, amikor valami érthetetlenbe ütközünk a Bibliában.

Van egy kedves kis történet egy öregemberről, aki a hegyek között élt az unokájával. A nagyapa minden nap már korán reggel kint ült a konyhában, és olvasta régi, megkopott Bibliáját. Az unokája, aki szeretett volna olyan lenni, mint ő, igyekezett utánozni a nagyapát. Egyik nap így szólt hozzá: „Papa, én is próbálom olvasni a Bibliát, mint te, de nem értem, és amit értek, azt is elfelejtem, amint becsukom. Mire jó a bibliaolvasás?

A nagyapa rátette a szenet a tűzre, és csöndesen azt mondta: „Fogd ezt a szeneskosarat, menj le a folyóhoz, és hozz egy kosár vizet!” A fiú szót fogadott, ahogy mindig, de persze az összes víz kicsurgott a kosárból, mielőtt visszaért.

A nagyapa akkor azt mondta: „A következő alkalommal jobban szedd a lábad!” – és visszaküldte, hogy próbálja meg újra. Ezúttal a fiú gyorsan futott, de a kosár ismét üres volt, mire hazaért. A szuszból kifogyva lihegte nagyapjának, hogy lehetetlen így vizet hozni, és elindult, hogy vödröt kerítsen kosár helyett. De az öregember ezt mondta: „Ne a vödörrel hozz vizet, én egy kosár vizet kérek. Meg tudod te azt csinálni, ha még jobban igyekszel!” Azzal el is indult, hogy megnézze, hogyan sikerül a következő forduló. Bár a fiú tudta, hogy lehetetlen, már csak azért törte magát, hogy nagyapja lássa igyekezetét. Megmerítette a kosarat, és futott, ahogy csak tőle telt. Természetesen jóval azelőtt, hogy elérte volna nagyapját, a kosár már üres volt. Alig bírt beszélni: „Látod, papa, nincs értelme! Ugye, te is így gondolod?” Az öregember azt mondta: „Nézd csak meg a kosarat!” A fiú ránézett, és a kosár egészen más volt. A régi, fekete szeneskosár megtisztult, mintha új lett volna.

„Fiam, ez történik akkor is, amikor a Bibliát olvasod. Lehet, hogy nem érted, vagy nem emlékszel mindenre, de amikor olvasod, az megváltoztat. Ez Isten Lelkének munkája. Átformál minket, megtisztít, hogy egyre inkább Krisztushoz, Isten Fiához legyünk hasonlók.”

Valóban, így van. Miközben olvassuk az Igét, talán kínlódunk a megértésével, és nem is gondolunk arra, vagy nem vesszük elég komolyan, hogy közben Isten is végzi a maga munkáját Lelke által. Ha mi nyitva vagyunk Isten előtt, és érteni szeretnénk Őt, akkor Ő betölti a mi nyitottságunkat, kijelenti magát nekünk.

Ugyanakkor van olyan is, hogy egy Ige zárva marad előttünk, akkor az nem a „miénk”. Jézus a magvető példázatával kapcsolatban mondja tanítványainak: nektek megadatott, hogy értsétek, nekik pedig nem adatott meg. Vagyis: kegyelem, amikor megadatik, hogy értsük. Kegyelem minden megértett Ige. Amikor kinyílik előttünk és érthetjük Urunk szavát. Ő így formál bennünket Igéje és Lelke által.

Az átformálás lelki folyamatát is megérthetjük ebből az Igéből. Ugyanis amikor Jézus tanítványságról beszél, azt Ő mindig egészen konkrét életközösségként érti!

Sokan úgy gondolnak Jézusra és tanítására, hogy az olyan, mint egy iskola, ahol előbb-utóbb kicsöngetnek, vége a tanításnak, otthagyjuk Jézust az iskolában, mi pedig hazamegyünk, és éljük életünket.

Nem, egyáltalán nem ilyen! A Jézussal való életközösségben Ő átformál bennünket, alakítja gondolatainkat. Dolgozik rajtunk, amint a szeneskosárral is történt.

A tanítványaim vagytok. Ezzel azt mondja Jézus: Mellettem vagytok, hozzám tartoztok, én pedig tihozzátok. Együtt éljük a napjainkat. Természetes, hogy beszélgetünk egymással. Nektek gyakran vannak kérdéseitek felém, még gyakrabban különféle kéréseket tártok elém. Pedig van valami, ami mindennél fontosabb: maga az életközösség! Az, hogy kapcsolatban vagyunk! Ti a tanítványaim vagytok, én veletek vagyok, és ebben a mindennapi közösségben formálódtok, fejlődtök. Én veletek vagyok, veletek leszek. Életetek történéseiben én „történek”. Ott vagyok a mindennapi küzdelmeitekben, és együtt küzdök veletek.

Adja meg nekünk Isten, hogy naponként átélhessük ezt az életközösséget Jézussal! Ajándékozzon meg nyitottsággal és engedelmességgel, hogy betöltse életünket, és Igéje és Lelke által gazdagítani tudjon!