A törvény betöltése

• Olvasmány: Máté evangéliuma 5,17-24
• Alapige: Máté evangéliuma 5,38-45

„Hallottátok, hogy megmondatott: „Szemet szemért, fogat fogért.” Én pedig azt mondom nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosz emberrel, hanem aki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda annak arcod másik felét is! Ha valaki pereskedni akar veled, és el akarja venni az alsóruhádat, engedd át neki a felsőt is! Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre! Aki kér tőled, annak adj, és ne fordulj el a kölcsönt kérőtől! Hallottátok, hogy megmondatott: „Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.” Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy így mennyei Atyátoknak fiai legyetek, mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.”

A Hegyi Beszédben Jézus, aki szemrebbenés nélkül gyógyít szombatnapon (noha az munkavégzés), aki folyton kritizálja a törvényeskedő farizeusokat, így kezdi a törvény magyarázatát: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt”.

Mert talán sokszor valóban így gondoljuk: Milyen jó nekünk, evangélium szerint reformált keresztényeknek, hogy szabadok vagyunk (ahogy Pál fogalmaz) a „törvény átkától”! Nem zsidók vagyunk vagy – gondolhatják némelyek – nem katolikusok, nem kötnek a szombatnapi munkavégzés, a disznóhúsevés vagy más dolgok tiltásai, nem kötelező böjtölnünk, gyónnunk, penitenciát lerónunk. Nem vagyunk a törvény szolgái…

Jézus azonban figyelmeztet minket: valóban nem vagytok szolgák, akiket külső törvény kötelez az engedelmességre, mert féltek a büntetéstől. Ti többek vagytok! Fiak! Az Egyszülöttnek befogadott testvérei. A törvény immár belülről ösztönöz, hogy Jézusra nézzünk, és kövessük őt: Ő hogyan élt és cselekedett?! Ahogy Jeremiás jövendölte: „Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be.”

Jézus betöltötte a törvényt, és követésre hív minket a türelem, a szolgálat, a szeretet és az imádság útján.

A „ne szálljatok szembe a gonosszal” intésnek két tanítása van.

Egyrészt tudatosítja bennünk, hogy a gonosz létezik e világban, bár Krisztus a földre jött, és elhozta Isten országát. Jézus nem lecserélte-megváltoztatta a világot, hanem megváltotta, s akik ezt elfogadják és hiszik, azok által akar jelen lenni benne. Másrészt figyelmeztet, hogy az ököljog világában Isten gyermekei nem vehetik fel az ellenség harcmódját, mert úgy tulajdonképpen, ha nem tudatosan is, de átállnak hozzá.

Az Ige azt kérdezi ma tőlünk, hogy először is van-e bennünk bosszúvágy helyett a Szentlélektől kapott türelem, mikor arcul ütnek jobbfelől? Mikor megaláznak, átgázolnak rajtam, becsapnak, megfosztanak igazságomtól, jóhíremtől, becsületemtől? Ki képes ilyenkor még a másik arcát is odatartani? Önmagától, egymagában senki. De Jézus Krisztus, a Mindenható Isten Fia „arcát nem takarta el a gyalázkodás és köpködés elől”. A ránk köpött mocskot, a pofonokat mi sem hordozhatjuk el, csak mint Isten fiai, akikben él Jézus, az értünk türelemmel szenvedő. Ez nem „birka-türelem”, ez a mindenható és gonosz felett győzelmes Krisztus türelme.

Sőt Jézus nemcsak mozdulatlan tűrésre hív, hanem hogy ilyen helyzetekben is megtaláljuk a szolgálat, a „jóval viszonzás” lehetőségét.  Három példát hoz: Először egy a mindennapokban használatos, személyes vagyontárgyat említ, a ruházatot. Itt voltaképpen azt mondja, hogy ha pereskednek, vitába szállnak veled, akkor még mielőtt törvény elé kerülnétek, és tisztázódna, hogy kinek van igaza, mondj le a civakodás tárgyáról. Oly drága nekünk az igazunk, sokszor szállunk harcba érte, de erősebb fegyvere a békességnek ez a jézusi lemondó szolgálat. Jézus hagyta, hogy „megosztozzanak ruháin, és köntösére sorsot vessenek” az őt kivégző katonák. A legnagyobb igazságtalanságot szenvedte el ártatlanul, hogy mi Isten előtt megigazulhassunk, és fiakká, Isten gyermekeivé lehessünk.

Másodszor az „egy mérföldnyi út” kényszeréről beszél, amit a rómaiak törvénye követelt. Köteles volt mindenki a római katonának egy mérföldön át cipelnie a holmiját, fegyvereit, ha az úgy kívánta. Sokszor vagyunk mi is kényszerhelyzetben: nagyon sokszor külső kényszerekben, mert meg kell tennem, végig kell csinálnom, muszáj, vagy belső kényszer űz, mert tartozom a másiknak, vagy a tisztesség úgy kívánja… De tovább önként egy tapodtat sem! Ha Jézus, elvégezve a megváltás munkáját, végleg elhagyott volna bennünket („köszönöm, de elég volt belőlük” – megértenénk…), mivé lennénk? De Ő azt ígérte: Veletek megyek a második mérföldre is, sőt tovább egész úton, a világ végezetéig.

A harmadik a kölcsön kérdése. Bizonyára kértek már tőlünk, és adtunk mi szívesen, de volt olyan is, hogy vívódtunk magunkban: vajon megérdemli, hogy segítsek rajta, vajon tényleg úgy rá van szorulva, s ugyan nincs más, jobb barátja, akitől kérhetne, és egyáltalán, visszakapom-e valaha a pénzem?! Valójában sokszor talán csak az indokot keressük, hogy megtagadhassuk a kérést. De Jézus azt mondja: én odaadtam mindent, az életemet is érted, te se fordulj el senkitől, adj, ha alkalmad van rá.

De mi az az erő, ami a tűrésre és a szolgálatra képessé tesz minket? A szeretet. A Tőle kapott szeretet. A „szeresd felebarátodat” ószövetségi idézet, de a „gyűlöld ellenségedet” nincs benne a Bibliában! Az csak a korabeli zsidóság és a mindenkori képmutató ember hamis törvényértelmezése.

Az irgalmas samaritánus példázatát Jézus válaszként adta az írástudó kérdésére: Szeresd felebarátodat! Jó, de ki az én felebarátom? Bennünk is mindig ott van e kérdés, mert tudni szeretnénk, hogy ki nem. Ki az, akit már nem kell szeretnem? Így építünk falat a „szeresd felebarátodat” parancsolata köré. A „ne szeressétek e világot” (az értékrendjét, a bálványait) jánosi idézet hamis értelmezésével igyekszünk igazolni haragunkat, elzárkózásunkat sok emberrel szemben, és rengeteg szeretetet spórolunk meg egymástól. A felebarát szó latolgatása falakat emel, szakadékokat mélyít az emberek között, a szeretet azonban réseket tör, és hidakat épít. A gyűlölet és ellenségeskedés viszonyát a megváltott emberek által akarja Isten megváltoztatni: gyermekeinek türelme, szolgálata, szeretete által.

No, és mi van akkor, ha annyiszor arcul ütöttek, hogy elfogyott a türelmed? Ha felsőruhádat visszautasítják, és nincs szükségük mérföldjeidre és kölcsöneidre? Ha Krisztus követő magatartásod nem változtatott semmin? Isten gyermekeinek utolsó lehetősége: az imádság. Könyörögni azokért, akik háborgatnak és kergetnek, ahogy Jézus imádkozott a kereszten gyilkosaiért. Letenni az ellenséges embert Isten kezébe.

Gondolj most arra az emberre, aki a legtöbbet ártott neked, és próbálj meg érte imádkozni: „bocsáss meg neki, mert nem tudja, mit cselekszik”.

Akkor megkapod a kegyelem ajándékát, s tudod csodálni Istent, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak, és akkor nem keresed tovább az elégtételeket, de megnyugszol Isten igazságánál is nagyobb, téged lekötelező, az ellenségedet is befogadó szeretetében.