A lelki elsodródás ellenszere

• Olvasmány: Zsoltárok könyve 33,1-5.12.20-22
• Alapige: Zsidókhoz írt levél 2,1-3

„Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk. Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden törvényszegés megkapta igazságos büntetését, akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az Úr hirdetett először? Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra.”

Az advent idejét arra kapjuk, hogy újra hangot találjunk Istennel. Az advent különleges időszak, Isten kegyelmi ideje, amikor az ember jobban vágyik Istenhez, nyitottabb Őrá.

A felolvasott Ige egy féltő figyelmeztetés Isten népének, hogy ragaszkodjunk az Ő szavához, még jobban vágyakozzunk közelségére.

Ezért is különleges és felemelő, hogy az új akarattyai templom éppen adventkor áll szolgálatba, amikor a hozzánk érkező Úr áldásainak színtere lehet. Hálát adunk Urunknak, hogy ettől kezdve ez a hajlék mindig otthont kínál Isten Igéjének, találkozási pont lehet Isten és népe között.

„Még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.” – Kezdjük ez utóbbival, az elsodródással. Vajon mit jelent az, amikor egy keresztyén gyülekezet, vagy egy hívő ember érti ezt magára, hogy „el ne sodródjon”?

Nekem erről egy kisodródó autó jutott eszembe. Amikor egy kanyarban lecsúszik az útról, nem tudja tartani az irányt. Ez azért következik be, mert nem megfelelő a tapadás a kerék és az út között. Mindegy, hogy száraz vagy nedves az aszfalt, havas vagy jeges, a sofőrnek olyan sebességet kell választani, aminél a gumik még biztonságosan tapadnak. Amikor síkossá válnak az utak, gyakran próbálgatom ezt a törvényszerűséget biztonságos, tágas terepen, ahol „büntetlenül” lehet gyakorolni. Kitapasztalni azt a pontot, amíg még tapad a kerék, és én vagyok az ura a járműnek, és mikor kezd kicsúszni, amikor már korrigálni kell. Ilyenkor már nem lehet tartani az eredeti ívet, vagyis éles helyzetben árokba csúszás következne.

Aki ült már kicsúszó autóban, az pontosan ismeri az ijesztő, tehetetlen érzést. A sodródásban mintha külső erő venné át az irányítást, ami eltérít a jó úttól, a helyes iránytól.

Az apostol itt arra figyelmezteti olvasóit, hogy a hívő ember életében is megvan a veszélye a lelki elsodródásnak, a krisztusi útról való letérésnek. „Még jobban figyeljünk…, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.”

Adventi időben keresztyén emberként Krisztus eljövetele felé fordulunk. Azt keressük, hogy mit hoz el nekünk Jézus. Milyen áldásaival érkezik hozzánk? – Az tehát most a kérdés: Milyen segítséget kapunk az elsodródás ellen? Hogyan segít ilyen helyzetben a hitünk? – Előtte azonban lássuk, hogyan is érthetjük magunkra ezt az elsodródást? Milyen helyzetekben kell vigyáznunk, ahol nagy a lelki csúszásveszély?

Advent egyik legjellemzőbb veszélye, hogy elvétjük a lényeget. Ez az az időszak, amire minden évben leginkább rátelepszik a média a maga reklámjaival és félrevezető szövegeivel. Igyekeznek rávenni az embereket a vásárlásra – étel, ital, ajándékok – és azt a benyomást keltik, hogy csak így lesz jó és felemelő az ünnep. Pedig éppen így sodornak el az ünnep valódi értelmétől.

Jól ismerjük az ilyen tipikus szövegeket: „Tegye meghitté az ünnepet azzal, hogy…” „Gondoskodjon arról, hogy szerettei ünnepe…” „Nem hiányozhat az ünnepből…” stb. A lényeg az, hogy csak vásároljunk, sürögjünk, pörögjünk, intézkedjünk… És persze: valóban több ilyenkor a tenni- és vennivaló, de ha kizárólag ebből áll a készülésünk, akkor átpörgünk majd az adventen, átesünk a karácsonyon, majd kimerülten lerogyva, üres lélekkel mondjuk: Jövőre nem így csinálom.

A mai Igénk figyelmeztetése éppen azért hangzik, hogy már itt, az advent elején figyeljünk erre a veszélyre, és csináljuk jobban. Például úgy, mint Mária.

Ismerjük a történetet, tudjuk, hogy Jézus a lábához ülő, őt hallgató Máriának NEM azt mondta: Menj te is, és segíts Mártának, látod, mennyi dolga van! Hisz ki se lát a munkából, te meg csak itt ülsz, és hallgatsz, nem csinálsz semmit.

Éppen ellenkezőleg: Azt mondta, hogy „Mária a jó részt választotta.” A jó részt, amit nem vehetnek el tőle! Vagyis: amikor Jézus és tanítványai betértek Mártáék házába, és leülve Jézus tanítani kezdett, Mária a lehető legjobb döntést hozta, hogy mellette marad. Ez a kép talán a legszebben fejezi ki az advent lényegét: Mária odaült Jézus elé, és csendben volt. Töltődni akart. Kinyitotta önmagát Jézus előtt, és kapni akart tőle! Hallgatott, itta magába Jézus szavait.

Mi is pontosan erre kapjuk az advent idejét, és ne engedjük, hogy bármilyen erő elsodorjon minket ettől! A jó résztől, a feltöltődéstől, a csendben maradástól, a befele és fölfele figyeléstől.

„Még jobban figyeljünk a hallottakra, hogy el ne sodródjunk.” A „hallottakra”, – tehát olyasmire hivatkozik a szentíró, amit az olvasók már megismertek. Nyilván az evangéliumra, az élet Igéjére gondol. Hiszen megemlíti az angyalok által hirdetett Igét, aztán az üdvösséget, amit az Úr Jézus hirdetett először. – Így teszi fel a kérdést: „Hogyan menekülünk meg, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel?” A kérdésben ott a válasz: Ha nem törődünk vele, akkor sehogy. Azonban éppen itt látjuk tisztán és világosan, hogy van más lehetőségünk is!

Az elsodródásnak az az ellenszere, hogy tudjuk, mire kell figyelnünk. Az előbb az volt a kérdésünk: Mivel segít nekünk Isten az elsodródás ellen? Hát azzal, hogy biztos kapaszkodókat nyújt! Felkínálja a megállás, az elcsendesedés alkalmait, amikor nem a szokványos lefelé és körös-körül figyelés a dolgunk, hanem befele és felfele figyelhetünk, és hallgathatunk.

Gyökössy Bandi bácsi fogalmazott így: „Az Istennel való találkozás előszobáját úgy hívják: CSEND.”

Kérjük Urunkat, hogy legyen ilyen előszoba nekünk ez az adventi időszak! Üljünk le néha ebben az előszobában, és ne beszéljünk, ne magyarázzuk a dolgainkat! Engedjünk ki mindent a kezünkből és a gondolatainkból.

Tegyünk úgy, ahogyan Mária tett Jézus társaságában: Csak maradjunk csendben, nyissuk meg Előtte magunkat, és figyeljünk szavára. – Ilyenkor hallhatjuk meg Isten hangját, aki behív minket magához, és feltölt áldásaival. Úgy legyen!

„Csak légy egy kissé áldott csendben:
Magadban békességre lelsz.
Az Úr-rendelte kegyelemben
Örök, bölcs célnak megfelelsz.
Ki elválasztá életünk,
Jól tudja, hogy mi kell nekünk.” (274. ének)