A Föld Szombatja

• Olvasmány: 2 Krónikák 36,11-23
• Alapige: 2 Krónikák 36,21

„Míg az ország meg nem kapja nyugaloméveit, nyugodni fog a pusztulás egész ideje alatt, teljes hetven évig.”

Ezsdrás könyve – melynek olvasásába most vezet be Kalauzunk – ott és úgy kezdődik, ahol és ahogy a 2Krónika véget ér. Isten választott népe nem fénylő lámpás lett a többi nép között és áldáshordozó a számukra, hanem ugyanolyan bálványimádó, mint azok. Királyaik, főembereik, papjaik hűtlenek lettek az Úrhoz, megvetették, semmibe vették Őt, prófétáit kigúnyolták. Erkölcstelen életet éltek, önzéssel, önkényeskedéssel, kizsákmányolással, élvhajhászással, idegen istenek imádatával.

Isten nagyon sokáig volt türelmes, sokszor intette őket. Jeremiás próféta minden megaláztatás ellenére hirdette az Úr ítéletét és emlékeztette őket a következményekre. Hiszen már Mózes is elmondta a legelején: Ha megvetitek Istent, gőgös hatalmatok össze fog törni! Az Istentől kapott Ígéret Földje bezárul előttetek, nem lesz eső, sem termés, se gyümölcs! És ha ez sem ébreszt fel benneteket, eljön az ellenség! A háború…

„Városaitokat rommá teszem, elpusztítom az országot, szétszórlak a nemzetek közé.” Pontosan ez történt meg a Babiloni Birodalom által. Jeruzsálemet lerombolták, a templomot felgyújtották, minden értéket elpusztítottak az országban, az életben maradtakat pedig elhurcolták fogságba.

E borzasztó események közepette azonban van a történetnek egy szereplője, melyről furcsamód azt olvassuk, hogy voltaképp örül és élvezi az egészet. Ez pedig maga a föld, amely végre megkapja nyugalmát!

A Tízparancsolatban elrendelt nyugalomnapja, Isten megszentelt szombatja az egyik legerősebb, legfeltűnőbb, legfontosabb jele az Úrhoz tartozásnak. A hetedik napon meg kell pihenni és az Istennel való közösséget keresni. Őt ünnepelni, aki életet ad és gondot visel. Aki megszabadított. És hét évenként a földet is nyugodni kell hagyni, parlagon.

A Választott Nép azonban mohóságában és istentelenségében ezt sem tartotta meg már nagyon régóta. A mai emberhez hasonlóan, mely hangoztatja a „fenntartható fejlődés” szép szólamát, de ez gyakorlatilag a föld teljes kizsákmányolását jelenti. Pedig hát a teremtettség rendjében a létünk és a földünk is ajándék, melyet őrizni és gondozni bízott ránk az Úr!

Mit üzen, mit tanít nekünk a szombatját visszakapó, azt végre megélő föld öröme?

Nos, nem a Tízparancsolat beszél először a nyugalom napja megtartásáról, hanem a Teremtéstörténet. A világmindenség Teremtője maga is megpihent a hetedik napon. Maga a szó: „sabbath” is azt jelenti: nyugalom, pihenés, fellélegzés.

Isten ezt a világot, az anyagi valóságot úgy teremtette meg, hogy abban a létnek ritmust szabott. Nappal és éjszaka, apály és dagály, ősz-tél-tavasz-nyár, mind egymást váltó lüktetésben élnek. Van biológiai ritmusa az életünknek. Ha csak a saját testünkre figyelünk, a szívünk dobogására, is ezt ismerhetjük fel. Szívünk egy életen át szolgál minket, dolgozik, de úgy, hogy egyszer összehúzódik, szorít, azután pedig kienged. Újra szorít, és újra elenged. Ennek az életritmusnak része a hetedik nap is! Fizikai létszükséglet tehát a mindennapjaink szívveréséhez a hetedik nap, mikor el- és kiengedünk. Van hat nap, mikor valóban dolgoznunk kell, megkeresni a kenyerünket, felelősséget vállalni magunkért és a ránkbízottakért, de az élet szívverésének része, hogy kienged.

Helye és alkalma van annak, hogy a munkálkodás után lehessen hátralépni, a munkából kiemelkedni. Ez a gyönyörködés, a megelégedettség, az ünnep ideje. Az, Aki létrehozta az időt, amiben benne élünk, hajtunk, dolgozunk, ezen belül megteremtette az időből való kilépés, kimenekülés alkalmát is.

Mózes ötödik könyve úgy ismétli meg a Tízparancsolatot, hogy a negyediknél a teremtés felidézése helyett az Egyiptomból való szabadulásra utal vissza. Tudjuk, Izráel ottani rabszolgalétében nem volt megállás, minden nap a roboté volt. Ebből szabadította ki őket az Úr, erre is emlékeztek szombatnapkor. Hogy Isten népe nem lehet szolgája a munkának, az idővel való versenyfutásnak, tennivalók sokaságának. Hogy az élet Isten ajándéka, s több, mint a mindennapi mókuskerék, az étel-ital és lakhatás kérdése, a vásárlás és fogyasztás elvárása. Hogy az ember életének értéke nem azzal mérhető, hogy mennyit képes anyagilag teljesíteni.

Persze nekünk, keresztyéneknek is nehéz kérdés, hogy hogyan lehet a hetedik napot valóban megtartani. Az a lényeg, hogy pihenjünk? Menjünk templomba, vagy csak örüljünk, hogy végre együtt a család, kiránduljunk, látogassunk rokonokat? Minek alapján dől el, hogy az Úr napján Isten házába, a bevásárlóközpontba, az erdőbe, a játszótérre vagy a nagymamához megyünk?

Az Ige arra tanít minket, hogy az istentisztelet nem egy alternatív program, ami vagy belefér a pihenésünkbe vagy nem, hanem éppenséggel részvétel abban a ritmusban, amit Isten beleteremtett ebbe a világba. Ő a javunkat akarja, a maga nyugalmában akar részesíteni minket. Nem elvenni akar tőlünk egy napot, nem megfosztani, hanem megajándékozni, testi-lelki egészségünket és boldogulásunkat akarja. Jézus szombatnapi beteggyógyításaival is nyilvánvalóvá tette: A szombat lett az emberért, és nem az ember a szombatért.

A nyugalom napjának igazi értelme nem csak a kikapcsolódás, hanem a „bekapcsolódás”! Ahogy a lemerült mobilt sem elég kikapcsolni, de fel kell tenni a töltőre, hogy újra élni, működni tudjon. Be kell kapcsolódnunk Isten ünnepébe, az Ő jelenlétének, szeretetének erejébe! Ahogy ezt ez a kis mese is szemlélteti:

Volt hét fiútestvér, akik közül hatan minden reggel elmentek az erdőbe dolgozni, a hetediket pedig otthon hagyták, hogy végezze a házimunkát. Amikor a hat testvér esténként fáradtan és éhesen hazaérkezett, égett a lámpa, pattogott a tűz a kályhában, kész volt a vacsora, meg volt terítve az asztal, és minden a helyén volt.

Egyikük azonban idővel így okoskodott: A hetedik egy lusta naplopó, mi lenne, ha ő is dolgozni jönne és megkeresné a maga kenyerét? Mindannyian egyetértettek a javaslattal, és a hetedik testvértnek is fejszét és csákányt adtak a kezébe, s magukkal vitték az erdőbe. De amikor este fáradtan és éhesen hazaérkeztek, a lámpa nem égett, a tűz nem pattogott, hideg volt. Az asztal nem volt megterítve, vacsora sem volt, és minden abban a rendetlenségben volt, ahogy reggel hagyták. Senki sem állt az ajtóban, aki szép szóval fogadta volna őket.

Rádöbbentek, hogy valamit nagyon elrontottak., és elhatározták, hogy visszahelyezik a hetedik testvért előbbi tisztségébe. Így lett, és ismét szépek és áldottak lettek az esték, nyugalom, békesség és elégedettség költözött az otthonukba.

Hetente ismétlődik ez a történet. Hétköznapjaid testvére a vasárnapod, mely fényt, meleget, felüdülést és áldást ígér. Helyezd vissza tisztébe!