A feltámadás ereje

• Olvasmány: Filippiekhez írt levél 3,7-14
• Alapige: 2 Timóteus 1,10; Róma 6,4

„A mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megtörte a halál erejét, és világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.”
„Hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból, úgy mi is új életben járjunk.”

[fusion_dropcap boxed="yes" boxed_radius="0" color="#987a55" class="fusion-content-tb-dropcap"]A[/fusion_dropcap] mai, húsvét utáni első vasárnap az újjászületés vasárnapja. Arról szól, és erről beszél leveleiben Pál is, hogy Krisztus feltámadása hogyan lehet a mi feltámadásunk is.

Húsvétkor nemcsak valami megtörtént, elvégeztetett – hanem el is kezdődött. Valami olyasmi történt, ami attól kezdve megváltoztatta a világmindenséget, és hatalmas hatással van a mi életünkre is!

Jézus Krisztus kereszthalálának Istentől adott előképe volt az, amit a zsidók húsvétkor ünnepeltek: a páska = az Egyiptomból való kiszabadulásra emlékezés. Felidézték a 10. csapást, amikor a halál angyala azon az éjszakán bement minden otthonba életeket kioltani.

Akik azonban hittek Isten szavának, és a vacsorára levágott áldozati bárány vérével behintették a bejárati ajtót, oltalom alatt voltak, oda nem ment be a pusztító, a bárány vére bezárta előtte.

Jézus Krisztus vére az igazi áldozati bárányé, aki elvette rólunk a pusztító és a halál hatalmát, nem árthat nekünk, mert legyőzte feltámadásával! „Semmi sem biztos, csak a halál” – szokták mondani, mert az az emberileg megtapasztalt legerősebb hatalom. De már nem! A mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megtörte a halál erejét, és világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.

Nyilvánvalóvá tette Isten, hogy nem a kereszt körül tomboló sátáni erőké, a gonoszságé, erőszaké, gyűlöleté, önzésé, istentelenségé az utolsó szó, hanem a mindezekből Fiát a halálon át is kivezető Istené!

A mi reménységünk és távlatunk: az örök élet! Nekünk már ebben lehet gondolkodnunk és élnünk! Ez a feltámadásnak az ereje!

De ez az erő, az élet, az igazi és új és örök élet ereje konkrét hatással van, kell legyen a Bárány népének az életére, a miénkre is, ahogy a Heidelbergi Káté is fogalmaz: „Az Ő ereje minket is új életre támaszt fel”.

A tékozló fiú példázatában mondja az Atya kétszer is, miután fia hazatért: „ez az én fiam meghalt és feltámadott”. Ismerjük a történetet, hogy a fiatalabbik fiú el akar menni otthonról, kikéri a jussát, éli a „maga életét”. Csakhogy az Atya nélkül, Tőle távol ez nem élet! Ez az út a megsemmisülésbe, a halálba vezet. S mikor visszaindul és hazatér, valóban új életet kap.

Nagyon sokan mondják azt, hogy nincs az az erő, amely embereket gyökeresen meg tudna változtatni. „Nincs az az Isten!” Hogy egy megrögzött alkoholista józanéletű, hűséges és megbízható ember legyen, hogy egy volt meggyőződéses ateista őszinte hívő, megtért életű legyen, hogy egy kemény durva ember maga legyen a szelídség, kedvesség, önzetlenség. Kutyából nem lesz szalonna, nincs az az Isten…

A feltámadás erejének evangéliuma arról szól, hogy DE! Van az az Isten! Van az a hatalom, van az az erő! Ez az újjászületés! Isten szeretetének életadó ereje feltámaszt minden hazatérő tékozló fiút, a halálos messzeségből az Isten-közelségbe. Pál önvallomása is erről szól. Hogy mekkorát fordult az élete, és azóta hogyan igyekszik minél inkább ebben az erőtérben élni, ennek az erőnek átadni az életét: „hogy Krisztust megnyerjem”.

A megváltás és a halál feletti győzelem Isten munkája, tette. Az Ő kegyelmét nem lehet megnyerni vagy megszerezni, csak elfogadni – bűnbánattal és bizalommal, ahogy a tékozló hazaindult. DE tőlünk is döntést és akaratot vár. Elszánást és állandó igyekezetet, ahogy Pál a sportból vett találó képpel fejezi ki: a múlttal nem törődve „nekifeszülve futok egyenest” Épp azért, mert már „megragadott a Krisztus” – „igyekszem, hogy én is megragadjam” De hogyan? Mit jelent ez?

Pál azt mondja, „kárnak és szemétnek” kell felismerni dolgokat az életünkben, és eldobni, elengedni. Itt a tavasz, a nagytakarítások, lomtalanítások ideje. A mai igénk is erre vezet minket:

Amikor nagytakarítás vagy lomtalanítás idején megszabadulunk sok fölösleges szeméttől, az megtisztító érzés. Ilyesmibe azért kezdünk bele, hogy rend legyen. Elválik egymástól az értéktelen és az értékes. Hogy élni, haladni tudjunk. De mindig mindjárt a lomtalanítás elején tisztázni kell, hogy mi alapján válogatunk!

Pál is valami ilyesmiről ír ebben az igében. Írja, hogy vannak értéktelen dolgok, amiket kárba veszni hagyott, szemétnek ítélt, és vannak értékesek, amikhez ragaszkodik. Ehhez a válogatáshoz az ő rendező elve pedig maga Krisztus. Hozzá lehet valami szemétnek, vagy értékes.

A lelki lomtalanításhoz bátorság kell. Bátorság, hogy ki tudjuk mondani a szemétre, hogy az szemét. Lehet sok minden, amihez ragaszkodnánk, amin nem szívesen változtatnánk, amiről úgy érezzük, hogy az énünkhöz, az életünkhöz tartozik – de Isten rámutat: ez csak akadály, kár és szemét.

Pálnak a tanultsága, a méltósága, a származása, az addigi törvény szerinti teljesítményei: az önigazsága, végsősoron az önteltsége – felismeri, hogy mindez kár és szemét, őt Krisztustól elválasztja, Őt előle eltakarja!

Tehát vagy ehhez ragaszkodik, de akkor nem tudja Őt megragadni. Vagy pedig elengedi, mert rájön és ki is mondja, hogy értéktelen, hogy akadály, hogy hamis kincs, hogy az Atyához hazatérni csak nincstelenként lehet, hogy Ő így nekünk adhassa minden gazdagságát!

Ahogy bűnbánati dicséretünkben is énekeljük: „Jövök semmit nem hozva, keresztedbe fogódzva…”

A szemét attól lesz szemét, hogy elválaszt ettől a Krisztustól. Szemét mindaz, ami akadályoz a Vele való kapcsolattartásban! Értéktelen mindaz, ami eltakarja előlem Krisztust. Mindaz, ami túlságosan is lefoglal engem, túl fontos. Mindaz, ami túlontúl rátelepszik az életemre, és így elnyomja az Élet forrását. „Ahol a kincsed, ott lesz a szíved is” – mondja Jézus. Mi tehát az igazi kincs a számunkra?

Nincsen egyen-recept. Kinek-kinek magának kell végiggondolnia, hogy nála mi ilyen értéktelen, minek van ilyen hatása az életében. Bármi lehet akadállyá, talán sokkal hétköznapibb dolgok is…  rossz szokásaink, a megrögzöttségeink, bizonyos emberi kapcsolataink… Elválaszthatnak Tőle önhittségünk, teljesítményeink, de az önmagunk lenézése, lekicsinylése, sok minden…

Mennyire van bátorságunk? Szembe tudunk-e nézni önmagunkkal? Van-e bátorságunk egy lelki lomtalanításhoz? Kérni Istent, hogy vegye ki a kezünkből, az életünkből a szorongatott szemetünket, hogy megújulhassunk, megtisztulhassunk, feltámadhassunk! Hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból, úgy mi is új életben járjunk.